Elindult a Dawn-űrszonda

Vágólapra másolva!
Szeptember 27-én, magyar idő szerint 13:34-kor startolt a Dawn-űrszonda. Küldetésének célja a vulkanikusan átalakult Vesta kisbolygó, és a legnagyobb méretű aszteroida, a Ceres részletes tanulmányozása.
Vágólapra másolva!

Az eredetileg júliusra tervezett startot néhány technikai probléma miatt először néhány nappal tolták el, majd végül a magasabb prioritású Mars Reconnaisance Orbiter indítása miatt egészen szeptemberre halasztották. A hét elején a kedvezőtlen időjárás akadályozta az előkészületeket, végül csütörtökön indulhatott el az űreszköz hosszú útjára.

A Cape Canaveral űrkikötő 17B jelű startpadjáról 2007. szeptember 27-én, magyar idő szerint 13:34-kor indult a Dawn-szondát szállító Delta-2 hordozórakéta. A startot követően 1 perc 23 másodperccel vált le a hat szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta, majd 2 perc 41 másodpercnél a maradék három gyorsítórakéta. Az első fokozat folyékony hajtóanyagú rakétája 4 perc 32 másodpercnél állt le, ekkor lépett működésbe a második fokozat.

Forrás: EPA

A start pillanata. A kép nagyméretű változatának letöltése (EPA)

A második fokozat üzemanyaga 9 perc 4 másodpercnél fogyott ki, ekkor a rendszer már a Föld körüli pályán haladt. Innen kezdve a startot követő 51 perc 43 másodpercig inaktívan keringett az összekapcsolt rendszer, majd ismét begyújtották a korábban leállított második fokozatot. Ez a start utáni 54 perc 25 másodpercig üzemelt, majd leállt és bekapcsolt a róla levált harmadik fokozat.

Forrás: EPA

A hordozórakéta emelkedése nyomán maradt füstcsík az égen (EPA)

A startot követően 57 perc 19 másodperccel állt le a harmadik és egyben utolsó fokozat, és 61 perc 58 másodperckor vált le róla a Dawn-szonda. A program következő fontos eseménye 2009-ben a Mars megközelítése lesz, ahol hintamanővert végez az űreszköz. Ezután két évvel érkezik meg első célpontjához, a Vestahoz.