Titok a jövő évi gázár

Vágólapra másolva!
Az orosz Gazprom egyebek mellett azért sem közli, hogy januártól emelkedik-e Magyarország gázbeszerzési ára, vagy nem, mert az titok. Érvelésükből azonban kiderül, a magyarok eddig sosem kértek hivatalos árfelülvizsgálatot.
Vágólapra másolva!

A Gazprom "nem emeli vagy csökkenti a gáz árát". A Mollal kötött, 2015-ig hatályos szerződés formuláját alkalmazzák csupán, amely alapvetően a nemzetközi energiaárakon alapul - szögezték le a Népszabadság az orosz gázbeszállítóhoz közel álló forrásai.

Korábbi információk szerint a mostani ezer köbméterenként 270 dolláros tarifa jövő év elején 300 dollár körüli szintre "emelkedne". Ezt most sem cáfolták vagy erősítették meg.

Azt, hogy Magyarország tarifája magasabb lenne, mint a legtöbb nyugat-európai országé, a Népszabadság forrása vitatja, bár ez is titok. A Gazprom 2006 végén ugyanakkor közzétette, hogy a nyugat-európai átlagár 2007-ben 250 dollár lesz, míg a Magyarországra vonatkozó becslés akkor 290 dolláron állt. Ezt a Gazprom részéről akkor sem kommentálta senki, így mindmáig átlátható adatsor sincs a témában. Az ilyen irányú kéréseket egyebek mellett azzal hárítják el, hogy nincs is "országonkénti" tarifa, hisz a gázt kereskedőknek és nem országoknak adják el.

Az 1996-ban kötött szerződés alapján azonban bármikor bármely fél kérheti a feltételek felülvizsgálatát. Ilyet pedig Magyarország eddig sosem kezdeményezett. A szakértő megfogalmazása szerint "magyar részről számos felvetés történt, mely szerint a Gazprom-export csökkentse a gázárat. Ám ezek csupán kívánságjellegűek voltak, komoly elemzés, alátámasztás nélkül, és nem feleltek meg a szerződés szerinti kérelem követelményeinek sem - írja a Népszabadság.