Vágólapra másolva!
Decembertől ismét igazgatót vált a  Budapest Airport (BA). Ezúttal Jost Lammers veszi át a vezérigazgatói tisztségét a nyáron kinevezett Dr. Reinhard Kalendától nem válik meg a cég csak más posztra kerül. Az átadást követően Dr. Kalenda a BA igazgatóságának elnöke marad.
Vágólapra másolva!

Az átadás a terveknek megfelelően és az előre eltervezett menetrend szerint alakul, hiszen a BA júniusi megvásárlását követően Dr. Kalenda eredendően az átálláshoz szükséges ideig vállalta a társaság vezetését. Az átmenet zökkenőmentes lesz, hiszen Jost Lammers és Dr. Reinhard Kalenda együtt fognak dolgozni december elejéig.

Jost Lammers korábban a düsseldorfi repülőtéren működő Flughafen Düsseldorf Ground Handling kereskedelmi igazgatója és az ügyvezetés elnöke volt. Ezt megelőzően a HOCHTIEF AirPort főosztályvezetőjeként majd igazgatójaként dolgozott és a Düsseldorf Airport működéséért volt felelős.

A Budapest Airport, akárcsak Magyarország és Budapest, nagy növekedési potenciállal rendelkezik, és nagyon ígéretes korszak elé néz. Hosszútávú fejlesztési terveink megvalósításával a lehetőségek legjavát váltjuk majd valóra, és a Budapest Airportot Közép-Kelet Európa legsikeresebb repülőterévé szeretnék alakítani.