Vágólapra másolva!
Durbanben - hazai medencében - a dél-afrikai úszók dominanciája jegyében zajlott le a FINA, a nemzetközi szövetség rövidpályás Világkupa-sorozatának első viadala, melyen magyar siker is született: Jakabos Zsuzsanna diadalmaskodott 400 m vegyesen.

A vendéglátók képviselői 16-ot nyertek a 34 versenyszámból, s az összesen 102 dobogós helyből 43 lett az övék - derül ki a FINA összesítéséből, amelyet a honlapján tett közzé. A férfiaknál a Dél-afrikai Köztársaság úszója, Gerhard Zandberg bizonyult a legeredményesebbnek hét medáljával, benne három arannyal, míg a nőknél a házigazdák négy-négy érmet gyűjtő reprezentánsai, a három elsőségig jutó Suzaan Van Biljon és a kétszer első Mandy Loots végzett az élen a trófeagyűjtésben.

Jutott azért babér más országbelieknek is Durbanben: a svéd Josefin Lillhage, az amerikai Natalie Coughlin, illetve honfitársa, Randall Bal egyformán három ízben állhatott fel a dobogó tetejére. Ráadásul Coughlin és Bal produkálta a Vk nyitóállomásán a legértékesebb, azaz a pontversenyben a legtöbbet érő időeredményt: előbbi 57.21 másodpercet úszott 100 m háton (1057 pont), utóbbi - ugyanezen a távon és úszásnemben - 51.13 mp alatt ért célba (1001 pont).

A viadal egyetlen magyar résztvevője, a pécsi Jakabos Zsuzsanna is kitett magáért: megnyerte a 400 m vegyes döntőjét (4:36.23 perc), amellett negyedik lett 200 m pillangón (2:12.90), s ötödik 200 m vegyesen (2:13.31). Győzelme azért is dicséretes, mert ideje az idei világranglistán harmadik helyet ér, s ez igazán biztató a decemberi, debreceni rövidpályás Európa-bajnokság előtt.