Vágólapra másolva!
Az asztali számítógépünkön már megszokott Skype szoftver szolgáltatásait egy Windows-alapú okostelefonon is tudjuk már élvezni.
Vágólapra másolva!

A Skype jelenléte rendkívül erős a mobileszközök piacán, ennek legékesebb bizonyítéka, hogy a napokban bemutatott Nokia N800 Internet Tablet-re gyakorlatilag órákkal később elérhető volt a Linuxos program is. A Skype weboldaláról egyszerűen letölthető alkalmazást egyelőre főleg Windows Pocket PC és Smartphone operációs rendszerrel rendelkező telefonokra tudjuk feltelepíteni. A kompatibilitási listát megtaláljuk a szájton. A szoftver gyors letöltése után az installálás majd az első elindítás következik. Ebben az esetben a PC-n már regisztrált profilunk adatait adhatjuk meg (felhasználónév és jelszó), nincs szükség új létrehozására.

Miután a program wifi segítségével - vagy abban az esetben, ha szolgáltatónk támogatja akár 3G-n keresztül is -, felkapcsolódunk a szolgáltatás szerverére, az azonnal letölti a korábban regisztrált kontaktjainkat, így nincs szükség a partnereinket újra felvenni. A Skype-al lehetőségünk nyílik otthon vagy utcai wifi vagy 3G hálózaton keresztül minőségi és zökkenőmentes hangalapú beszélgetések folytatására. Utóbbi szolgáltatás használatához aktív, lehetőleg átalánydíjas vagy korlátlan mobilinternet-előfizetésre lesz szükségünk. A program, igen sokoldalú, így a Skype-hívások alatt érkező bejövő GSM hívásainkat felvehetjük, vagy elutasíthatjuk, és ugyan ez igaz fordítva is. A program továbbá lehetőséget biztosít konferenciahívások lebonyolítására és a SkypeOut szolgatatás használatára is, amely kedvező percdíjakat tesz lehetővé más mobil vagy vezetékes hálózatok irányába.

A szoftver jelenleg nem érhető el a Symbian-alapú okostelefonokon, ellenben számos más gyártó készülékei közül válogathatunk, mindössze annyi a fontos, hogy legalább Windows Pocket PC 2003 fusson rajta. A hardware-es alapoknak elég lesz a fejlesztők szerint egy 200 Mhz-es Texas Instruments processzor is, a személyes tapasztalatom azt mutatja, hogy inkább egy 400 Mhz-es lapkával felszerelt telefonnal próbálkozzunk. A memóriánkból sem eszik túlzottan sokat az alkalmazás, 64 MB SDRAM elvileg elég kell, hogy legyen. A tárolókapacitásunkból legalább 10-15 MB-ot tegyünk félre a program problémamentes futtatásához.

Simon Péter