Vágólapra másolva!
Múlt szombaton Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion nagy skalpot gyűjtött be az angol másodosztályban, a birminghami gárda ugyanis 3-0-ra nyert a - most már nem annyira - toronymagasan éllovas Watford otthonában. A második WBA-gólt Gera szerezte, ám a játékvezető nem vette észre, hogy az óriási bomba a gólvonal mögött pattant le. Pár másodperccel később igazságot osztottak Gera társai, hiszen a rossz hazai felszabadítás után Kevin Phillipsről már vitathatatlanul a hálóba került a labda. Közben egyre élénkebben érdeklődik a magyar légiós iránt a Bolton Wandereres.

A találkozóról és a meg nem adott gólról Gera Zoltán a cmgroup.hu oldalon nyilatkozott.

"Nagyon örülök, hogy hosszú idő után olyan sikerélmény ért, ami miatt maradéktalanul boldog lehetek. Ismét a kezdőcsapatban kaptam helyet hosszú szünet után, ráadásul végig is játszottam a találkozót. Idegenben sikerült egy nagyon fontos győzelmet aratnunk, hiszen a listavezetőt a vártnál sokkal simábban vertük meg" - nyilatkozta az egykori Fradi-kedvenc.

"Úgy érzem, személy szerint nekem is jól ment a játék, azt sajnálom egyedül, hogy érzésem szerint a játékvezető megfosztott egy góltól. Második találatunknál a lövésem után a felső lécről a gólvonal mögé pattant a labda, de a játékvezető ekkor még nem ítélt gólt, csak amikor a kipattanót Phillips a hálóba helyezte. Én már ott, a lövés után úgy éreztem, hogy bent volt a labda, de a találkozó során az ellenfél kapuja mögött melegítő játékostársaim is azt mesélték később, hogy a labda már túljutott a gólvonalon. Sajnálom, hogy a bíró ezt nem vette észre, hiszen jó lett volna góllal zárni a meccset, de így sem vagyok elégedetlen."

A vitatott jelenet - ön szerint is bent volt?

http://www.youtube.com/v/zYLXMVyQjRw


"Úgy érzem, jól ment a játék, a megoldásaim nagy része sikerült, nagyot sokat dolgoztam, teljesen ki is hajtottam magam, a meccs végére nagyon elfáradtam. Örülök, mert fontos volt számomra az, hogy ha visszatérek, akkor jó teljesítményt nyújtsak. Érzésem szerint ezen a fölényesen megnyert rangadón jó játékot láthattak tőlem a szurkolók. Jólesett, hogy a drukkerek a meccs során többször is éltettek, remek visszajelzés volt mindez."

"S ha már a szurkolókról beszélek, feltűnt, hogy sok magyar is volt a lelátón, hallottam honfitársaim bekiabálásait is, sőt láttam drukkereket Fradi-mezben a pálya szélén. Számomra meglepően egyoldalú volt a meccs, hamar eldöntöttük a mérkőzést, a Watfordnak esélye sem volt megnyerni a rangadót" - zárta szavait a 49 válogatott meccsén 15-ször eredményes támadó.

A Watfordban Priskin Tamás csak a kispadon ült, csapata pedig veresége ellenére is vezeti a bajnokságot öt ponttal, tehát a keddi fordulóban sem lehet letaszítani az élről a Premiershipből kiesett együttest. Geráék viszont megelőzhetik Vaskó Tamás második helyezett Bristol Cityjét, amely egy ponttal áll jobban, mint a Tony Mowbray vezette West Brom.

Ami pedig Gera Zoltán jövőjét illeti, a legkitartóbb kérőnek a Bolton Wanderers tűnik (a magyar légiós ugyanis nem tervezi meghosszabbítani lejáró kontraktusát), az eatsleepsport.com nevű weboldal szerint Gary Megson - aki 2000 és 2004 között a WBA menedzsere volt - 750 ezer fontot fizetne a 28 esztendős magyar játékosért a téli átigazolási időszakban. A Boltonra rá is fér az erősítés, ugyanis 12 forduló alatt mindössze egyszer tudott nyerni, és a 19. helyen szerénykedik a 20 csapatos Premiershipben.

A keddi játéknap párosítása:
Scunthorpe United - Stoke City
Bristol City - Charlton Athletic
Sheffield United - Ipswich Town
Burnley FC - Hull City
Southampton FC - Wolverhampton Wanderers
Cardiff City - Crystal Palace
West Bromwich Albion - Sheffield Wednesday
Colchester United - Plymouth Argyle
Norwich City - Watford FC
Preston North End - Leicester City
Queens Park Rangers - Coventry City.