Vágólapra másolva!
Korábbi nyilatkozataival ellentétben Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke bejelentette: csak azok az atléták kaphatják meg a Marion Jones által visszaszolgáltatott érmeket, akikről biztosan állítható, hogy tisztán versenyeztek.

"Csak azok jogosultak az érmekre, aki nem használtak tiltott szereket. Erről meg kell bizonyosodnunk" - mondta Rogge, hozzátéve, előbb a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF) kell döntenie az ügyben. Az olimpiákon az első öt helyezettnek automatikusan részt kell vennie doppingteszten.

A sydneyi ötkarikás játékokon három arany- (100 m, 200 m, 4x400 m váltó) és két bronzérmet (4x100 m váltó és távol) szerzett 31 éves Jones október elején egy New York-i kerületi bíróság előtt elismerte: hazudott, amikor korábban azt állította, hogy soha nem használt doppingszereket.

Az biztosnak tűnik, hogy a 100 méteren második görög Ekaterina Tanu nem kaphatja meg a legjobbnak járó elismerést, mivel négy évvel később Athénban - még a játékok kezdete előtt a Sydneyben 200 m-en olimpiai bajnok Kosztasz Kenterisszel együtt - nem jelent meg több doppingellenőrzésen, s ezért kétéves eltiltást kapott.

Rogge a vele készült interjúban azt is elárulta, hogy a pekingi olimpiát követően - amennyiben azt a kongresszus elfogadja - azok a sportolók - továbbá környezetük, edzőik, felkészítőik -, akik több mint hat hónapra el voltak tiltva, nem szerepelhetnek többé ötkarikás játékokon. Ez már a 2010-es vancouveri téli olimpiára is vonatkozhat.