Leáll a digitális kamerák gyártásával a HP

Vágólapra másolva!
Nem gyárt több digitális fényképezőgépet a Hewlett-Packard: a HP márkajelzésű modellek nem fognak eltűnni a boltok polcairól, ám ezeket már a társaság külsős partnere fogja megtervezni és előállítani.
Vágólapra másolva!

A jelenleg is kapható Photosmart R847-es és a Photosmart R937-es digitális kamerák az utolsó olyan típusok, amelyek gyártását a HP maga végzi. A változtatást a vállalat azzal indokolja, hogy a jövőben erősebben koncentrálhasson Print 2.0 elnevezésű stratégiájára, amely az otthoni képnyomtatás mellett különböző online fejlesztéseket és szolgáltatásokat foglal magában.

Ugyanakkor a belsős gyártás befejezése nem jelenti azt, hogy a HP digitális fényképezőgépei eltűnnének a boltok polcairól, a jövőben ugyanis partnercéggel végeztetné a saját márkanevét viselő fényképezőgépek tervezését, előállítását és az ezekkel kapcsolatos logisztikai teendőket is kihelyezné. Arról egyelőre nem született megállapodás, hogy konkrétan melyik cég fogja végezni a gyártást a jövőben a HP számára, a cég közlése szerint várhatóan a jövő év első felében kiválasztják majd a partnert.