Vágólapra másolva!
Bő egy héttel azután, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnökségi ülésén többen is lemondásra szólították fel Rábold Gusztáv elnököt, mondván, hogy súlyos válságban van a sportág, a MASZ aggteleki országos értekezletén nem került szóba a téma. 

- A közelmúlt történései után az elmúlt hét végén mennyire volt puskaporos a hangulat Aggteleken? - kérdeztük Rábold Gusztávot.
- Most lehetőség nyílt volna rá, hogy kibeszéljük a problémákat, de miután megtartottam a mintegy félórás, helyzetértékelő beszámolómat, az ellentábor részéről nem volt semmiféle reakció. A nagy megváltó szerepében tetszelgők közül se hallatta senki a szavát. Kérdem én, hogy ha egyesek a magyar atlétika szeretetétől vezérelve akarnak pozíciót, akkor elnökségi tagként miért nem tesznek semmit sem a szeretett sportágukért? Miért csak a levegőbe beszélnek? A tagság tisztában van azzal, ki mit tesz az atlétikáért.

- A szavaiból úgy tűnik ki, nem érezte a bizalmatlanságot önnel szemben.
- Valóban nem éreztem. Sokakkal beszélgettem, és senkitől sem hallottam azt, hogy ne bízna bennem. Ezzel együtt természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az ember társaságában többnyire azok forognak, akik elfogadják.

- Az elnökségből többen is rendkívüli tisztújító közgyűlés összehívás kezdeményezték. Lesz közgyűlés?
- Amennyiben a szakosztályok harminc százaléka ezt akarja, akkor lesz. Ám tudomásom szerint jó néhány szakosztály csak akkor kérné a rendkívüli közgyűlés összehívását, ha az egész elnökséget újraválasztanák, és ez a szervezkedők számára azzal járhat, hogy esetleg nem kerülnek be az új elnökségbe. Éppen ezért úgy vélem, hogy nem is lesz közgyűlés.

- Ha mégis lenne, mit gondol, a küldöttek hány százaléka állna ki ön mellett?
- Szerintem hatvan százalékot meghaladó támogatottságom lenne.

- Lát esélyt arra, hogy sikerül közös nevezőre jutnia az ellenzékével?
- Bízom benne, hogy mindenki megpróbál józanul gondolkodni. Ha így lesz, akkor van rá esély. Ám ellenkező esetben sem hátrálok meg, mert nem az a típus vagyok, aki feladja azt, amit elkezdett.