Vágólapra másolva!
Fabio Cannavaro, a Real Madrid olasz csillaga azt mondta, örül, hogy nem hazájában futballozik.

"A hétvégi botrányok miatt szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem otthon játszom" - nyilatkozta az aranylabdás védő.

"Nagyon rossz bizonyítványt állítottunk ki magunkról. Spanyolországban sokkal jobban kontrollálják a radikális csoportokat. A Bernabeu-stadionba a családok elhozzák a gyermekeket is, az ultrákat pedig sikerül elszigetelni."

Kedden Kaká, az AC Milan brazil sztárja jelentette ki, hogy az olasz labdarúgás egymást követő botrányai könnyen elriaszthatják a legjobb játékosokat a Serie A-tól és kilátásba helyezte, hogy mégis Spanyolországba igazol.

Vasárnap a Lazio és a Juventus hívei egy autópálya-pihenőben összecsaptak egymással, az incidens során egy rendőr tévedésből lelőtte a Lazio egyik drukkerét. A hír hallatán Olaszország-szerte zavargások törtek ki a stadionokban és a futballpályák környékén.

Biztonsági okokból elhalasztották az AS Roma-Cagliari és az Internazionale-Lazio mérkőzést, míg az Atalanta-Milan összecsapás félbeszakadt.