Sony Ericsson HSDPA-teszt - megdöbbentő eredmények

Vágólapra másolva!
A Mobilmagazine weboldal szerkesztői a Svédországban elérhető HSDPA-képes LG-, Nokia- és Sony Ericsson-telefonokkal próbálták ki a szélessávú mobilinternet-elérést Stockholm utcáin. Egyedül a japán-svéd gyártó termékeinek volt okuk szégyenkezni.
Vágólapra másolva!

A svéd boltokban már megvásárolhatók azok a Sony Ericsson-modellek, amelyek először a gyártó történetében beépített formában hordozzák magukban a HSDPA-képességet. A skandináv Mobilmagazine szerkesztői intenzív tesztnek vetették alá az új típusokat. A Sony Ericsson K850 és W910 telefonok a kipróbálási időszak alatt képtelenek voltak 3G-nél nagyobb sávszélességet produkálni, annak ellenére, hogy a Nokia és az LG hasonló képességű eszközei vígan együtt tudtak működni a 3,5G-s adótornyokkal is.

Az újságírók egyből felhívták a japán-svéd gyártó telefonos ügyfélszolgálatát, ahol először azt az információt kapták, hogy a H- vagy 3,5G+ szimbólumokban kell megjelennie a telefon kijelzőjén, abban az esetben, ha működő HSDPA-hálózatot észlel a készülék. A teszt során ezek az ikonok nem jelentek a Sony Ericsson-ok LCD-jén. Az ügyfélszolgálat újbóli megkeresése azt eredményezte, hogy valóján az eszköz állapotkijelző sávjában semmilyen információ nem utal arra, hogy éppen 3G vagy annál gyorsabb rendszerhez csatlakozunk-e.

A szerkesztőket nem hagyta nyugodni az eredmény, és két különálló W910-el és egy K850-el álltak neki a második fordulónak. Ebben a fázisban a készülékeket számítógépre kötötték, így modemként tudták őket kipróbálni. Az eredmény ugyanaz volt: 3G-s letöltési sebességet kaptak vissza a teszt után. A Telia és 3 operátorok HSDPA-hálózatán kipróbált telefonok képtelenek voltak a specifikációban megjelölt letöltési értékeket produkálni, annak ellenére, hogy Stockholm különböző pontjain végezték el a teszteket.

A publikált eredmények a gyártó figyelmét is fölkeltették, és Rikard Skogberg, a Sony Ericsson egyik vezetője így kommentálta az esetet: "A gyártó nem tapasztalt hasonló jelenséget, illetve a felhasználók sem panaszkodtak ebben a témában."

A Sony Ericsson később saját teszteket végzett, amelynek nem meglepő módon pozitív lett a végeredménye: Kista városában mind a 3, mind a Telenor hálózatán működött a HSDPA a fentebb említett készülékeken, Farsta nevű településen pedig a Telia rendszere is képes volt szélessávú internetet biztosítani a japán-svéd készülékek számára.

A Sony Erisson azt tanácsolja a felhasználóknak, hogy lehetőség szerint mindig a legújabb verziójú szoftver szerepeljen a készülékükben, így elkerülhetők a technikai problémák.