Pénz áll a Volánhoz

Vágólapra másolva!
Jövőre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) összesen 14 milliárd forintot költhet a birtokában lévő állami cégek feltőkésítésére - olvasható a 2008-as költségvetés tervezetében. Az összeg legnagyobb részét (12 milliárd forintot) a Volán-társaságok kapják, ebből a keretből legalább tízmilliárdot autóbusz-fejlesztésre kötelesek fordítani a cégek, míg a fennmaradó kétmilliárdot egyéb beruházásokra költhetik - írta a szerdai Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A Volán-társaságok túlnyomó többsége nullszaldós vagy még azt sem elérő eredménnyel gazdálkodik évről évre, így nemhogy osztalékot nem fizetnek tulajdonosaiknak, hanem még a buszállomány karbantartására sem elegendőek az állami támogatások és a jegybevételek.

A helyi és helyközi közlekedést bonyolító Volánok csaknem hétezer autóbuszt üzemeltetnek, amelyek átlagos életkora 11,3 év, szemben a külföldi hasonló busztársaságoknál megszokott 7-9 évvel. A források hiányában - amennyiben ez a tendencia tovább folytatódik - nyolc év múlva a járműpark 60 százaléka lenne öregebb a gazdaságos üzemeltetés határát jelentő tizenkét évnél.

A mostanihoz hasonló mértékű - tízmilliárd forintos - tőkeemelésről legutóbb 2005 októberében döntött a Volán-társaságokat birtokló Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., akkor is az autóbuszpark korszerűsítése volt a cél. A tízmilliárd forint csepp a tengerben, ugyanis az autóbuszpark átlagéletkora 2005-ben 11,7 év volt, ami megegyezik a mostani állapottal.

Az MNV - amely várhatóan januárban kezdi meg működését, magába olvasztva a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot, az ÁPV Zrt,-t valamint a földalapot kezelő szervezetet - jövőre további kétmilliárd forintot költhet állami cégek feltőkésítésére. Ebből a tervek szerint 1,5 milliárd forintot az állami tulajdonban lévő erdőgazdaságok kapnak, amit a cégek természetvédelmi és faipari beruházásokra fordíthatnak.