Tovább terjeszkednek a hipermarketek

Vágólapra másolva!
Továbbra is sikeresen terjeszkednek a hipermarketek. Magyarországon idén november első hetéig 11 új egység nyílt a legnagyobb eladóterű üzletekből. Ezzel a hipermarketek száma elérte a 115-öt. A teljes múlt évben 17-tel, tavalyelőtt pedig 15-tel bővült a hálózat.
Vágólapra másolva!

Az expanzió eredményeként a hipermarket növelte amúgy is magas piaci részesedését a háztartási vegyiáruk kiskereskedelmi forgalmából, és az élelmiszereknél is javított pozícióján, a Nielsen Kiskereskedelmi Indexének legfrissebb adatai szerint.

Az élelmiszer-kiskereskedelemben a háztartási vegyiáruk eladásánál 100 forintból 39, élelmiszernél pedig 30 forint az Auchan, Cora, Interspar vagy Tesco pénztárába került. (Rajtuk kívül a CBA is működtet egy hipermarketet). Ezt mutatják a Nielsen által mért 60 vegyiáru kategória idei első nyolc, illetve 90 élelmiszer kategória első kilenc hónapi számai.

A háztartási vegyiárunál a bolttípus kedvező helyzetének egyik oka, hogy a mosó-, tisztító- és testápoló szerek beszerzését a háziasszonyok tervszerűbben végzik, így jobban a nagybevásárlások alkalmára időzítik, mint az élelmiszerekét.

A frissen, akár naponta szükséges élelmiszerek vásárlásánál ugyanakkor komoly konkurenciát jelentenek a lakóhely közeli boltok. A hazai tulajdonban lévő láncok élelmiszernél elért erős pozíciója mellett növekszik a diszkontok és a szupermarketek piaci részesedése.

Az ezredforduló éveinek gyorsabb üteméhez képest mérsékeltebben terjeszkedik a legnagyobb eladóterű bolttípus. Amíg a hazai hipermarketek átlagos területe 7199 négyzetméter volt tavaly, addig ez év július végén már csak 5557 négyzetméter. A hálózatának fejlesztésében élen járó Tesco ugyanis több, viszonylag kis, 3000 négyzetméter körüli egységet nyitott.

A tíz legnagyobb forgalmú kategória - értékben mért - piaci részesedése a hiperekben 31 és 46 százalék között mozog. Átlag feletti részarányt értek el a lista első hat helyén álló mosószernél, toalett papírnál, nadrágpelenkánál, dezodornál, öblítőnél és tusfürdőnél.

Hipermarketben az értékben mért forgalom legnagyobb arányú növekedését egyik évről a másikra, a borotva érte el. De jelentős mértékű emelkedést regisztráltak a mosogatószernél, ablaktisztítónál és kéztisztítónál is.