Bátortalanok a tinédzserek az életben

Vágólapra másolva!
Az amerikai tinédzserek 43 százaléka küld azért internetes gyorsüzeneteket (instant message = im), mert szemtől szemben nem merné előadni mondandóját - mutatták ki egy kisebb internetes felméréssel.
Vágólapra másolva!

A felmérés során 410 tinédzsert és 836 felnőttet kérdeztek ki október 25. és november 5. között az Associated Press hírügynökség és az AOL számítógépes cég közös vizsgálatában. A tinik 22 százaléka im-ben kér és ad randevút, 13 százalékuk pedig a cseten szakít partnerével. Összességében a 13 és 18 év közötti kamaszok csaknem fele rendszeres im-ező. Ezzel szemben a felnőtteknek csak az egyötöde használja az üzenetküldőket.

A tinik között a lányok fele és a fiúk több mint egyharmada bevallottan azért használja a számítógépet, mert személyesen nem merne beszélgetni. Míg a felnőttek háromnegyede mondta azt, hogy több emailt küld, mint im-et, csaknem ugyanilyen arányban mondták a tinédzserek azt, hogy több üzenetet küldenek, mint emailt. A tinik 10 százaláka naponta három vagy több órát tölt im-ezéssel, a felnőttek közül csak mintegy öt százalék. A felnőttek csak egyetlen internetes ténykedésben szárnyalják túl a tiniket: az online vásárlásban.