Vágólapra másolva!
Roger Federer lesz az ellenfele a spanyol David Ferrernek a döntőben a férfi teniszezők 4,45 millió dollár összdíjazású Mesterek Kupáján, Sanghajban.

Ferrer kiválóan teniszezett, szombati ellenfelének, az amerikai Andy Roddicknak nem volt igazán esélye a győzelemre, 72 perc alatt véget ért a találkozó. A spanyol játékos mindhárom mérkőzését megnyerte csoportjában, a szerb Novak Djokovicot és a francia Richard Gasquet-t két, honfitársát, Rafael Nadalt három szettben verte.

A svájci világelső a második elődöntős összecsapáson 59 perc alatt győzte le Nadalt. Az első szettben 5-4-ig fej fej mellett haladt a két rivális, Federer szinte hozzá sem tudott szagolni Nadal adogatásaihoz, de az ő szempontjából a lehető legjobbkor szedte össze magát fogadóként, és ezzel behúzta a játszmát.

A második elején aztán szenzációs megoldásokat mutatott be a világelső, Nadal pedig, rá nem jellemző módon, megtört, 5-0 után tudott csak feliratkozni az eredményjelzőre, de ezzel csak azt úszta meg, hogy nem nullázta őt le Federer.

Ami a döntősöket illeti: Federer, aki 2003-ban, 2004-ben és 2006-ben megnyerte a Mesterek Kupáját, eddigi hét találkozójuk alkalmával mindig legyőzte Ferrert. Igaz, a spanyol a legutóbbi, azaz májusi összecsapásuk óta nagyon jó formába lendült.

eredmény, elődöntő:
Federer (svájci, 1.) - Nadal (spanyol, 2.) 6:4, 6:1
Ferrer (spanyol, 6.) - Roddick (amerikai, 5.) 6:1, 6:3