Átépítik a ferihegyi 2-es terminált

Vágólapra másolva!
A Ferihegyi Repülőtér 2-es termináljainak átépítésére tett közzé tárgyalásos közbeszerzési felhívást a Budapest Airport Zrt. - a felhívás a Közbeszerzési Értesítő pénteki számában jelent meg. El kell bontani, és át kell építeni 12 ezer négyzetméternyi utasforgalmi területet, továbbá 40 ezer négyzetmétert kell hozzá építeni a meglévő létesítményhez, az építés a repülést nem zavarhatja.
Vágólapra másolva!

Nem jelentkezhet a felhívásra az a cég, amelynek a teljes forgalma 2004 és 2006 között nem érte el - évente - a 40 milliárd forintot (160 millió eurót). Ezen belül a terminál-, vagy üzletközpont-, konferenciaközpont-, szállodaépítésnek el kell érnie az 5 milliárd forintot (20 millió eurót). A jelentkezőknek emellett 2002 és 2006 között fel kellett építeniük összesen legalább 5 darab, egyenként legalább nettó 2,5 milliárd forint (10 millió euró) értékű terminált, illetve ahhoz hasonló épületet. Ezek közül egynek nettó 5 milliárd forint (20 millió euró) értékű terminál épületnek kell lennie.

A dokumentációt 60 ezer forintért lehet megvásárolni december 5-ig, és ugyanezen nap délelőtt 10 óráig lehet leadni a jelentkezést. Az eredményhirdetés december 19-én lesz. Az ajánlatkérő a referenciákat pontozza, és az összesített pontszám alapján állítja rangsorba a jelentkezőket. Az ajánlattételi felhívásokat december 28-ig küldi meg a Budapest Airport Zrt. a második fordulóba jutott pályázóknak.

A második szakasz végén az összességében legelőnyösebb ajánlatokat fogadja el az ajánlatkérő. A pályázatokat három kritérium szerint pontozza, ezek: az ár, a kivitelezés módszere, valamint a teljesítési határidő. Legnagyobb súllyal (70) az ár esik a latba, a másik két kritérium súlya 15-15.