Dolgozókat küld el a Malév

Vágólapra másolva!
Csoportos, de 9 százalékot meg nem haladó létszámleépítést tervez a Malév, a létszám optimalizálástól évi 1,2 milliárd forint megtakarítást várnak - derül ki a légitársaság keddi közleményéből. Az átalakítás célja egy jobb, hatékonyabb és egyszerűbb vállalatvezetés létrehozása kevesebb osztállyal, igazgatósággal és adminisztratív dolgozóval. A cégcsoport jelenleg 3.508 főt foglalkoztat.
Vágólapra másolva!

Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója az érdekképviseletek vezetőivel történt találkozóján hangsúlyozta: a létszám optimalizálására a költségek csökkentése mellett elsősorban azért van szükség, hogy a Malév-csoport munkavállalóinak 91 százaléka továbbra is biztos munkahellyel rendelkezzen."

A szervezet átalakítása, valamint az alkalmazotti létszám csökkentése mellett továbbra is teljes mértékben biztosítható a szokásos és biztonságos üzletmenet - fogalmaznak. A tervezett csökkentés a cégcsoport létszámának kevesebb mint 10 százalékát érinti, ami teljes mértékben a privatizációs szerződésben vállalt határon belül marad. Előzetes számítások szerint a létszám optimalizálás éves szinten 1,2 milliárd forintos megtakarítást jelent, a leépítés megtérülése kevesebb, mint egy év.

Az új, korszerűsített szervezeti felépítésről, az SZMSZ módosításáról, illetve a létszám optimalizálásáról a légitársaság vezetése a Munka Törvénykönyve és a Kollektív Szerződésben előírtaknak megfelelően fogja az érdekképviseletekkel a véleményeztetést, illetve konzultációkat lefolytatni - fűzik hozzá.
A csoportos létszámcsökkentési szándékát a Malév Zrt. megküldte a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központnak, illetve a légitársaság érdekképviseletei részére.