Jövőre érkeznek a GPS-es kamerák

Vágólapra másolva!
Egy iparági szakértő szerint a fényképezőgép-gyártók többsége műholdas navigációval szerelt digitális kamerák piacra dobását tervezi. Jövőre vélhetően számos olyan modell kerül majd a boltokba, amelyek az exponálás ideje mellett már a fotó készítésének helyét is rögzíteni fogják.
Vágólapra másolva!

A GPS-lapkák tervezésével foglalkozó Sirf cég alapítója, Kanwar Chadha a News.com-nak nyilatkozott a műholdas navigáció egyik felfutás előtt álló új piacáról. A szakember elmondása szerint 2008-ban számos olyan digitális fényképezőgépet mutatnak be a gyártók, amelyek beépített GPS-antennával is fellesznek szerelve. Segítségükkel a kamera használója fotója mellé el tudja majd menteni a rögzítés helyét is, amelynek segítségével néhány kattintással utólag néhány méteres pontossággal visszanézheti, hol is készült egy adott kép.

A geotaggingnek nevezett technológiát például a Flickr, a Picasa, a Panoramio és más ismert szájtok is támogatják, egy hagyományos digitális gépet használva azonban manuálisan kell a fotósnak elhelyeznie képeit a böngészőben megjelenő térképen. Ugyanakkor a megoldás személyiségi jogi problémákat is felvet, mivel a nyilvános albumokba feltöltött, geokódolt képek olyan adatokat is tartalmazhatnak, amelyet nem feltétlenül akar kiadni készítőjük: például a kertjében készült fotókból megállapítható, hol lakik, vagy a gyerekei melyik játszótérre járnak. Nem árt majd tehát ésszel alkalmazni, vagy ahol nem szükséges, letiltani az adatok nyilvános elérhetőségét.

Forrás: [origo]
Geotaggelt budapesti fotók a Flickr-en

Egy másik probléma is felmerülhet a beépített GPS-ekkel kapcsolatban, amit a navigációs rendszereket használók biztosan ismernek: a bekapcsolást követően fél-egy percig, néha hosszabb ideig is eltarthat, mire a lapka megtalálja a műholdakat, és használhatóvá válik - egy fotósnak nincs ideje ennyit várakozni.

Felgyorsítják a GPS-t a fotósoknak

Chadha mindenesetre úgy nyilatkozott a News.com-nak, hogy a Sirf már fejleszt egy olyan technológiát, amellyel 10 másodpercre rövidíthető a GPS-ek indulási ideje. Lényegében arról van szó, hogy a navigációs lapka ki fogja számítani bekapcsolását követően, hogy adott időben milyen pozícióban kell lenniük az égen a rendszert kiszolgáló műholdaknak. Egy kisebb kalkulációt a kis teljesítményű hordozható eszköz is képes elvégezni két-három napra előre, valószínűleg szükség lesz arra, hogy időnként pontos pozíció-információkat töltsenek majd a fényképezőgépre a felhasználók PC-n vagy akár wifin keresztül.