Vágólapra másolva!
Johan Cruyff, az FC Barcelona korábbi labdarúgója, majd vezetőedzője megérti honfitársa, Frank Rijkaard döntését, nevezetesen azt, hogy időnként kispadra ülteti Ronaldinhót.

"Ez jó döntésnek tűnik. Ha valakiből, aki fizikálisan nincs teljesen rendben, ki akarja hozni az ember a legjobbat, célszerű mérkőzés közben becserélni, amikor az ellenfél játékosai már kissé fáradnak" - idézte a holland szakembert az El Periodico de Catalunya című hetilap.

A brazil kiválóság a múlt héten, az Olympique Lyon elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen (2-2) és az Espanyollal szembeni bajnoki találkozón (1-1) sem volt kezdő. Mindkétszer a második félidő felénél állhatott be.

A korábban Aranylabdával jutalmazott, illetve a nemzetközi szövetségnél az év játékosának megválasztott, 2002-ben világbajnok Ronaldinho a 2003-as érkezése óta az esetek döntő többségében tagja volt a pályára kifutó barcelonai alakulatnak.