Újra lakat alatt a németeknél az iPhone

Vágólapra másolva!
Nemrég arról számoltunk be, hogy a német T-Mobile egy bírósági határozat nyomán ezer euróért hálózatfüggetlen változatban, hűségszerződés nélkül is árusítja az iPhone-t, sikeres fellebbezése nyomán azonban kedd óta megint csak a hálózathoz kötött verzióban lehet kapni majd a készüléket. Az Apple mobilja körüli hercehurca azonban ezzel  várhatóan még nem ért véget.
Vágólapra másolva!

A Deutsche Telecom mobilszolgáltatójának adott igazat iPhone ügyben egy német fellebbviteli bíróság. Az első fokon eljáró hatóság korábban úgy döntött, hogy az Apple első mobiltelefonját a német T-Mobile-nak kétéves hűségnyilatkozat és a szolgáltatóváltást megakadályozó technológiák nélküli változatban is elérhetővé kell tennie.

A hamburgi bíróság kedden felülbírálta ezt, s úgy rendelkezett, hogy az Apple amerikai informatikai vállalat és a T-Mobile közötti exkluzív szerződés érvényesnek tekinthető, tehát ha a felek úgy akarják, az iPhone-t továbbra is csak 24 hónapos előfizetői szerződéssel és a rivális szolgáltatók kizárására a készülékekben lévő úgynevezett SIM-zár használatával árusíthatják.

A kizárólagosság ellen a konkurens Vodafone indított pert, az első fokú bíróság november 21-i ítéletében kártyafüggetlen iPhone árusítására kötelezték a T-Mobile-t. A Deutsche Telecom németországi leányvállalata az akkori ítéletet szem előtt tartva 999 euróért (mintegy 253 ezer forintért) kezdte forgalmazni az Apple mobiltelefonjának 8 gigabájtos változatát, miközben továbbra is kapható a kétéves előfizetői szerződéssel, kizárólag a T-Mobile SIM-kártyáival használható iPhone - 399 euróért.

A hamburgi bíróság keddi döntését azzal indokolta, hogy a T-Mobil üzleti magatartása nem tisztességtelen és nem sérti a versenyjogot. A Vodafone fellebbezést nyújthat be a döntés ellen, így jó eséllyel várhatók további fejlemények az ügyben. A legálisan hálózatfüggetlen iPhone-ra vágyó európaiak továbbra is beszerezhetik a készüléket Franciaországban, ahol már 650 euróért elvihető a készülék a Orange cég kínálatából.