Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) arra készül, hogy a jövőben a 16 évesnél fiatalabb tornászoknak világversenyeken nem engedélyezi az indulást.   

A FIG az "öregbítő" szabálymódosítást a 2008-as pekingi ötkarikás játékok után tervezi életbe léptetni.

"Az olyan sport, mint a torna, nem való gyerekeknek" - nyilatkozta a kínai fővárosban tartózkodó Bruno Grandi, a világszövetség elnöke.

"Csak azokat szabad engedni versenyezni nemzetközi viadalokon, akik fizikailag és mentálisan is érettek."

A FIG első embere hozzátette, hogy a 16 év alattiakat érintő versenytilalom az olimpiákra és a világbajnokságokra vonatkozna.

Grandi a tornászok pekingi előolimpiai tesztje alkalmából tartózkodik a jövő augusztusi játékok városában.