Rejtélyes mexikói popgyilkosságok

Vágólapra másolva!
Tovább folytatódott Mexikóban az az erőszakhullám, melynek áldozatai híres helyi zenészek. Egy népszerű mexikói együttes énekesének holttestét egy út mentén találták meg, míg egy énekesnőt szíven lőttek egy matamorosi kórházban.
Vágólapra másolva!

Sergio Gomez, a K-Paz de la Sierra énekese a vasárnap esti michoacan-i fellépés után tűnt el. Gomezt még látták három emberrel együtt Puerto Vallarta felé távozni, majd többé nem adott magáról életjelet. Az énekes megkínzott testét (többek között a lábait is összeégették) végül hétfőn találták meg egy út mellett. A nyomok fulladásos halálra utalnak, de a mellkasán olyan súlyos zúzódásokat fedeztek fel, hogy akár az is okozhatta a vesztét.

A K-Paz volt a legismertebb együttese a Pasito Duranguense nevű zenei színtérnek. Főként romantikus balladákat játszottak, tipikus mexikói hangszereléssel: sok fúvóssal, pattogós ritmusokkal. Egyik legnagyobb slágerük a Mas Capaces Que Nunca volt, melyért a Billboard latin zenei díját is bezsebelhették. Az énekes testét hétfőn azonosította a családja.

Egy kevésbé ismert mexikói énekesnőt is megöltek a hétvégén. A 28 éves Zayda Penát szombaton napközben egy kórházban lőtték szíven. Egy nappal korában egy motelben sebezték meg (a két vele lévő társa meghalt), ahonnan a matamorosi városi kórházba szállították, de az elkövetők ide is utána mentek, hogy befejezzék, amit elkezdtek. A gyilkosok kiléte és a gyilkosság indítéka egyelőre ismeretlen.

Pena a Zayda y los Culpables (Zayda és a bűnözők) nevű együttes vezetője volt, s olyan dalokat írtak, mint a Tiro de Gracia, melyben a golyó általi halálról is énekelnek. Ez alapján a zenekart minimum valami gengszter-rap csapatnak gondolhatnánk, pedig főként csöpögő balladákat játszottak.

Az elmúlt egy évben eddig nyolc ismert zenészt gyilkoltak meg Mexikóban, legtöbbjük a népszerű északi, ún. Narcocorrido-szcéna sztárja volt. Az ő dalaikban ismétlődő téma volt a kábítószer, a bűnözés és az erőszak, s valószínűleg kapcsolatban állhattak az alvilággal is, míg a hétvégén megölt két zenész főként romantikus szövegeket és zenéket írt, s ennek tükrében ezek az ügyek még rejtélyesebbek.