Tízezerért lehet egy napra iPhone-ja

Vágólapra másolva!
Megszületett a megoldás azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják kifizetni az Apple érintőképernyős telefonjának borsos fontos árát. Az brit Erento online közösségi kölcsönzőnek hála bárki iPhone tulajdonosnak tűnhet, ha kifizeti a bérlés árát.
Vágólapra másolva!

Bár az ötlet első végiggondolásra abszurdnak hathat, látszik benne a lehetőség. Tökéletes lehet a moderáltabb keresetű partiarcoknak , akik csak egy buli alkalmával akarják a zsebükből hanyagul előhúzni az iPhone-t, hogy két koktél között megnézzenek egy YouTube videót. Rövid kipróbálási időszaknak is megfelelő az egynapos kölcsönzés, jobb tízezer forintnak megfelelő összeget bukni a kölcsönzésen, mint megvenni egy esetleg nem kézreálló, kényelmetlen kütyüt.

Az iPhone kölcsönzési díja napi huszonkilenc, illetve heti kilencvenkilenc font - azaz nagyjából tíz, illetve harmincötezer forintnak megfelelő összeg , de a telefon akár egy hónapra is az ügyfélnél maradhat, ez azonban nem tűnik jó üzletnek, mivel ezért azonban már 169 fontot, azaz majdnem hatvanezer forintot kérnek el.

Az erento kínálatában csak olyan dolgok találhatóak meg, amelyeket valamelyik felhasználó kölcsönzésre felajánlott. Az ötletről rendkívül pozitívan nyilatkozott a bérelhető két iPhone egyikének gazdája a Tech.co.uk hírportálnak: "Elég sok pénzt kiköhögtem ezért a gyönyörű kütyüért. Amikor hallottam erről az online kölcsönző oldalról úgy gondoltam, pár hét alatt visszaszerezhetem a rá kötött pénzemet." A cég is optimista, szerintük kialakulóban lévő nagy piaca van a drága divatcikkek kölcsönzésének.

A cég nemzetközi piacban gondolkodik, így gyakran szembesülhet a felhasználó azzal a problémával, hogy a neki kellő tárgyak csak egy másik országban elérhetőek. A Vissza a Jövőbe filmsorozat által népszerűvé tett DeLorean sportkocsit például csak Németországban lehet bérelni, ott viszont meglepően jutányos áron.