Vízjellel a filmkalózok ellen

Vágólapra másolva!
A japán közszolgálati tévé, az NHK a Mitsubishi céggel közösen olyan filmekbe ágyazható, láthatatlan vízjelet fejleszt, amelynek révén a netre felkerülő, moziban rögzített videofájlokról meg tudnák állapítani, mikor, és hol rögzítették őket.
Vágólapra másolva!

A technológiával azokat a filmkalózokat akarják nyakon csípni, akik a filmszínházakban videokamerájukkal suttyomban rögzítik általában a frissen bemutatott alkotásokat. Az ilyen nem túl jó minőségű, ám általában már nem sokkal a premiert követően a netről letölthető kópiák készítőit eddig többnyire csak akkor lehetett kézre keríteni, ha a helyszínen fülön csípték őket - írja a Tech.co.uk.

A japánok új megoldása viszont akár utólag is lenyomozhatóvá teszi majd az illegális felvevőket. Bár a filmkockákba ágyazott vízjel szabad szemmel nem látható, segítségével rögzíteni lehet a képsorokon a vetítés időpontját és helyszínét is. Ennek köszönhetően ha később az interneten publikálják a felvett kalózkópiát, a filmstúdiók utólag is megállapíthatják, az honnan szivárgott ki, és számonkérhetik az adott mozi működtetőjén.

Noha a megoldás lehetséges, hogy nem rettenti el a nézőtérről kamerázó kalózokat, a jobb minőségű, általában a mozigépész fülkéjéből rögzített felvételek készítését ellehetetleníti.