Windows XP készül a százdolláros laptophoz

Vágólapra másolva!
A Microsoftnál negyven fejlesztő dolgozik a Windows XP átdolgozásán, amely révén az operációs rendszert a százdolláros laptop néven elhíresült XO-noteszgépen is futtatni lehet majd.
Vágólapra másolva!

A Microsoft fejlesztői blogjait tartalmazó Techneten szerdán jelent meg egy írás arról, milyen lépéseket tett a Microsoft annak érdekében, hogy saját operációs rendszerét a fejlődő országokban élő gyerekeknek szánt, jelenleg Linux-alapú szoftverrel kínált XO-laptopon is futtatni lehessen. Szerzője James Utzschneider, aki egyben a most induló, az OLPC program célkitűzéseihez rendkívül hasonló tervekkel rendelkező Unlimited Potential (Végtelen Lehetőség) programjának vezetője is.

Utzschneider blogbejegyzése szerint jelen állapotában a száz dolláros laptopra nem lehet Windows XP-t telepíteni, a december végéig meghosszabbított Give One, Get One akcióban résztvevők is biztosan az eredeti Linux-alapú Sugar operációs rendszerrel telepített gépeket vásárolhatnak maguknak. A szoftvercég negyven mérnököt állított rá teljes munkaidőben a probléma megoldására, egy részük Microsoft-alkalmazott, mások a cég szerződéses partnereinek emberei. Utóbbira azért lehet szükség, mert a Microsoft számára nem szokványos feladat egy új hardverhez szabni a programjait, hiszen ezt többnyire a hardvergyártók végzik el.

Szoftveres kihívások a terv útjában

Az OLPC különösen kemény diónak bizonyulhat, mivel az Asus Eee PC-jével vagy az Intel Classmate PC-vel szemben számos egyedi alkatrészt tartalmaz: például nem a PC-kben általánosnak számító, ám elavultnak számító BIOS szolgál a számítógép hardvere és szoftvere közti kommunikációra, hanem az újabb EFI csatolófelületet. Problémás lehet még a laptop kijelzőjének meghajtása is, hiszen is egy egészen új technológia alapján készül, nem követi a megszokott VGA-szabványt. De új illesztőprogramok kellenek a beépített kamerához, a tapipadhoz, és az olcsó laptop hangrendszeréhez is. Az operációs rendszer, és a szükséges szoftverek egyébként az eredeti Sugar OS-nél több helyet igényelnek, nem férnek el az eredeti konfiguráció részét képező 1 gigabájtos flashmeghajtón, a problémát kiküszöbölendő a Microsoft SD-memóriakártya-bővítőhely elhelyezését kérte az OLPC-csapattól, amely 2 gigabájtnyi extra tárhelyet biztosít majd az alkalmazásoknak - olvasható a blogon.

A Microsoft hivatalos sajtóközleménye szerint januárban kezdődhet meg a százdolláros laptopra szánt XP tesztelése, a végleges verzió pedig a cég várakozásai szerint 2008 második felére készülhet el.

Forrás: [origo]

Lassú indulás

A száz dolláros laptopok forgalma elég lassan indult meg. Bár több afrikai és dél-amerikai állam jelezte csatlakozását a programhoz, de eddig csupán Uruguay vásárolt a gépből tesztelési mennyiséget. Peru a napokban jelentette be vásárlási szándékát, a tervek szerint 260 ezer darabnoteszgépet rendelnek. Ez az első valóban ipari méretű vásárlás az olcsó laptop történetében.