Hamis akciókkal trükköznek a boltosok

Vágólapra másolva!
A piackutatók szerint az "akciós" jelző a vásárlói döntések legfontosabb hívószava. A Nielsen szerint idén a hazai fogyasztók mintegy 88 százaléka már tudatosan az akciókat figyeli, illetve ezekre időzíti vásárlását - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A kereskedőkkel kapcsolatos, a fogyasztók megtévesztését firtató eljárások nagy része az árfeltüntetési gyakorlat miatt indult idén is. Zenisek Andrea, a GVH fogyasztóvédelmi irodájának vezetője szerint a legjellemzőbb kereskedői turpisság az, amikor úgy próbálják az akciós reklámújságban feltüntetett fogyasztói árat kedvezőbbé tenni, hogy mellette áthúzott korábbi árként fiktív, magasabb árat alkalmaznak, illetve egy ilyen árhoz képest jelzik százalékosan az áresés mértékét. Így azt a képzetet kelik, hogy a vásárló jelentős összeget spórolhat. Az ilyesfajta gyakorlat pedig komoly versenytorzulást okozhat, ha nagyobb láncok általános jelleggel űzik.

A problémás esetekben a GVH bekéri a termék ártörténetét, és abból meg lehet állapítani, hogy voltaképpen kedvezőbb vásárról van-e szó. Az esetek tetemes hányadában ugyanis a kereskedők azzal is trükköznek, hogy az akció előtt egy időre mesterségesen felpumpálják a termék árát, majd ahhoz képest engednek belőle. Így - szélsőséges esetben - a végső fogyasztási ár akár az eredetinél is magasabb lehet. Igaz, ez ritka, jellemzően a kereskedők a korábbi áron futtatták így ki a készleteiket.

Bonyolítja a helyzetet, hogy az országos méretű kereskedelmi láncoknál régiónként is jócskán eltérhetnek az árak. Ezen a megkötésen próbált néhány cég lazítani: előszeretettel írták a kedvezmény mértéke elé az "akár" szócskát. A biztosra be nem ígért kedvezmény mögött pedig sokszor az volt, hogy az akció csak bizonyos áruházakban vagy a kínált termékkör elenyésző részénél érvényesült. A versenyhivatal milliós nagyságrendű bírságokat osztott ezért is. A vásárlók jobbára azt tehetik, hogy az éppen piacon lévő termékek árait hasonlítják össze, és az alapján döntenek, valamint hallgatnak a megérzéseikre - javasolja Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Annak megítélése, hogy egy ár akciós minősítésénél rosszhiszeműen járt-e el a cég, vagy sem, igen komoly piacismeretet kíván - és nem mentes a szubjektivitástól sem. Vámos György szerint is az esetek egy része vitatható. Viszont tény, hogy az ilyen ügyekben a GVH-határozattal szemben a jogorvoslati fórumként eljáró bíróságok többnyire helybenhagyják a versenytanács döntéseit.