Összeültek az EU agrárminiszterei

Vágólapra másolva!
Összeültek az Európai Unió tagországainak mezőgazdasági miniszterei, hogy megállapodásra jussanak egyebek közt az unió borszektorának reformjáról. A magyar küldöttséget Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter vezeti.
Vágólapra másolva!

A magyar delegáció környezetéből az MTI úgy értesült, hogy a borreformról szóló vita minden bizonnyal a késő éjszakába nyúlik, és csak kedden várható róla érdemi tájékoztatás. A reform célja, hogy hatékonyabbá, a világpiacon versenyképesebbé tegye az uniós bortermelést, felszámolja a túltermelésből keletkező fölöslegeket, és a támogatásokat célszerűbb módon ossza el.