Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását a spanyol Joseba Beloki, aki korábban többször dobogón végzett a világ leghíresebb országúti kerékpáros viadalán, a Tour de France-on.

"Úgy gondolom, eljött az ideje a befejezésnek" - mondta a 34 éves kerekes, aki 2000-ben és 2001-ben harmadik volt, egy évvel később pedig másodikként zárt a hétszeres győztes amerikai Lance Armstrong mögött a Touron.

Beloki utoljára 2006 májusában versenyzett. Az ő neve is szerepelt a doppingdoktorként elhíresült spanyol Eufemio Fuentes listáján. A 37 megnevezett versenyző közül többeket azóta már elmarasztaltak tiltott szer használata miatt.

"A kerékpársport haldoklik" - jegyezte meg az üggyel kapcsolatban tömören Beloki.