Vágólapra másolva!
Bejött a papírforma a rövid pályás gyorskorcsolyázók országos bajnokságán: a Gyakorló Jégcsarnokban olimpiai pontszerzőink, Knoch Viktor és Huszár Erika szerezték meg az összetett verseny aranyérmét, és mindketten három távon diadalmaskodtak.

"Sajnos nem igazán jó a jég a minősége. Legyalulták, és most törik, a versenyen képtelenség rendesen rádönteni, mert nem tart" - jegyezte meg a fejét csóválva vasárnap délután a válogatott Darázs Rózsa, aki sérülése után - immár elfelejtve a gipszcsizmát - indulhatott az ob-n; ellentétben a szerdán kettős lábtörést szenvedett Lajtos Szandrával és a belázasodott Heidum Bernadettel.

Az ob-n abszolút bejött a papírforma. A férfiaknál a torinói téli olimpián 1500-on ötödik Knoch Viktor megnyerte az 500, az 1000 és az 1500 métert is, 3000-en pedig már nem strapálta magát különösebben - itt a mezőnytől ellépő Galambos Gábor ért be elsőként a célba -, jelentős fölénnyel szerezte meg az összetett bajnoki címet.

Mint ahogy a nőknél az 1500-on olimpiai negyedik Huszár Erika is, aki 500-on, 1500-on és 3000-en a leggyorsabb volt, 1000-en pedig második lett, miután az utolsó körben Darázs Rózsa a belső íven kibújt mögüle.

"Próbáltam visszaelőzni, fejben nem is volt gond, de a lábaim nem vittek előre. A második alapozó időszak végén kicsit fáradt vagyok, ám az Eb-n már nem lesznek ilyen gondjaim. Úgy érzem, az 500 méteren a legjobbak az esélyeim, de nagyon bízom a váltónkban is" - nyilatkozta Huszár Erika nyakában egy olyan aranyéremmel, amely igazából a műkorcsolya ob győztesének járna...

"Ezen bizony műkorcsolya van, majd mondom is Sebestyén Julinak, hogy a jövő héten hiába indul a műkorcsolya ob-n, én már elvittem az aranyat!" - nevette el magát a jászberényi versenyző. Aki később az összetett eredményhirdetésénél már "rendes", gyorskorcsolyás aranyat kapott.

Az ob után gyakorlatilag véglegessé vált a január 18-20. közötti lettországi Európa-bajnokságon indulók névsora. Eszerint a férfiaknál Knoch Viktor, Darázs Péter, Galambos Gábor, Lóth Dávid Manó és Tutrai Tamás, a nőknél Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea és Kalapács Anett képviseli a magyar színeket.

A tavalyi sheffieldi Eb-n Knoch 1500-on és a férfi váltó ezüst-, Galambos 500-on bronzérmes lett, s a szakvezetés most is bízik a jó szereplésben. "Knoch Viktor idén már összetettben is ott lehet a legjobbak között. Tavaly az 500 méter még mondhatni lyukas szám volt neki, de azóta rengeteget fejlődött a legrövidebb távon" - fogalmazott Telegdi Attila szövetségi kapitány.