Vágólapra másolva!
Kevesen gondolták volna a szezon előtt, hogy az Arsenal FC ilyen jól szerepel Thierry Henry távozása ellenére is, és az Ágyúsok remeklésének egyik kulcsa a csapat spanyol középpályása, Francesc Fabregas. A még mindig rendkívül fiatal labdarúgó ékes bizonyítéka Arsene Wenger fantasztikus szakértelmének, hiszen a francia mester az FC Barcelona ifjúsági csapatában fedezte fel Cescet, aki mára a világ egyik legjobb középpályása lett.

A Fabregas család mindig is futballszeretetéről volt ismert Arenys de Marban, a Barcelonától mintegy 40 kilométerre lévő kis kikötővárosban: az 1987. május 4-én született Francesc édesapja és nagybátyja is játszott a helyi klubban, a nagypapa pedig az elnöki tisztet is ellátta.

Emellett az egész família igazi "culé" volt, vagyis vérbeli FC Barcelona-drukker, így aztán a kis Cesc már másfél esztendős korában ellátogathatott a legendás klub otthonába, a Camp Nouba.

Édesapját egykoron tesztelte a katalán egylet ifjúsági csapata, de ő nem volt elég tehetséges ahhoz, hogy bekerüljön a Barca híres utánpótlás-központjába, a La Masiába, fiacskája azonban már sokkal ügyesebbnek bizonyult, és hamarosan a katalán egyesület korosztályos együtteseiben kergette a labdát.

Mivel remekül látott a pályán, így a klubnál irányító középpályást igyekeztek faragni belőle, ami Fabregasnak nem volt ellenére, hiszen így nagy példaképe, Josep Guardiola négyes számú mezét viselhette.

Guardiolával ellentétben azonban Cesc a korosztályos csapatokban rendkívül gólerősnek bizonyult, akadt olyan idény, amelyben 30 gólnál is többet ért el. Hiába tartották azonban hatalmas tehetségnek, és érezte magát remekül a klubnál, alighanem maga is tisztában volt azzal, hogy évekbe telhet, amíg felkerül az első csapathoz, hiszen 16 esztendősen még a Barcelona C-be sem vitték fel.

Ki tudja, mi lett volna a sorsa (tehetsége alapján azért előbb-utóbb alighanem a Barcánál is beindult volna a karrierje), ha az Arsenal FC nem figyel fel rá már akkor.

Az, hogy az Ágyúsok kiszúrták a fiatal srácot, Francis Cagigaónak köszönhető. Az ő neve aligha mond túl sokat még a nemzetközi labdarúgást alaposan ismerőknek sem, pedig a nyolcvanas évek végén az Arsenalnál a jövő egyik nagy reménységének tartották. A spanyol származású, de Londonban született focista 1988-ban tagja volt az ifjúsági FA-kupát nyert csapatnak, ám mielőtt profi szerződést kapott volna, az FC Barcelona elcsábította.

A katalánoknál azonban sohasem futott be karriert, és bár a Racing Santanderben azért megfordult, futballistaként nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Kapcsolata azonban megmaradt az Ágyúsokkal, és a londoni egyesület fő spanyolországi tehetségkutatója lett.