Vágólapra másolva!
Odesszában az azeri Tejmur Radzsabov győzelmével fejeződött be a II. ACP Rapid Világkupa. Az elődöntőben Radzsabov 2-0-ra nyert az orosz Dmitrij Jakovenko ellen. A másik ágon az ukrán Szergej Karjakin és az orosz Alekszander Griscsuk csatája a "hirtelen halál"-partiban dőlt el. Hiába vezetett kétszer is Karjakin, végül Griscsuk jutott a döntőbe. A finálé két remivel kezdődött, majd Radzsabov megnyerte az első villámpartit, a második döntetlennel zárult, a 20 éves azeri nagymester vehette át a győztesnek járó szép trófeát és a 40 ezer dolláros csekket.

A játéknap Tejmur Radzsabov és Dmitrij Jakovenko párharcával kezdődött. Az azeri nagymester széles megnyitási repertoárjából meglepetéssel rukkolt elő, világossal a spanyol megnyitás csereváltozatára szavazott, és túljátszotta ellenfelét, aki inkább valamelyik zárt megnyitásra készült. A visszavágón a szicíliai védelem Rossolimo változatában Jakovenko kis előnyt ért el, de vezérének kalandozása rossz véget ért, elfogták.

A másik ágon óriási csatában harcolta ki a döntőbejutást Alekszander Griscsuk. Kétszer is előnyt szerzett az ukrán Szergej Karjakin, de az orosz nagymester mindkétszer kiegyenlített. Az első játszmában igazi megnyitáselméleti párbajt láttunk, a kalandokban Karjakin kerekedett felül. A francia védelmű parti bonyodalmaiban a 18 éves ukrán sakkozó hibázott. A villámpartikat Karjakin egy spanyol megnyitásban elért győzelemmel kezdte, de elvesztette az elfogadott vezércselű összecsapást. A sorsdöntő "hirtelen halál" partiban Karjakin a világos színt választotta, de a spanyol megnyitás javított Steinitz-változatában Griscsuk a világos királyállást szétromboló minőségáldozat után győzelmet aratott.

A döntőt egyórás késéssel rendezték meg, s nem egyenlő feltételek mellett, hiszen Griscsuknak jóval kevesebb ideje volt a pihenésre. Az orosz-azeri párbaj két döntetlennel kezdődött, és a küzdő felek a nagy lutrit jelentő villámpartikhoz készülődhettek. A feszültséget a 20 éves Radzsabov bírta jobban, világossal nyert, majd sötéttel kiharcolta a végső győzelmét jelentő döntetlent.

Az elődöntő eredményei:
Tejmur Radzsabov (azeri, 2735) - Dmitrij Jakovenko (orosz, 2720) 2 - 0
(Radzsabov - Jakovenko 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 50)
Jakovenko - Radzsabov 0 - 1 (Szicíliai védelem, 43)

Alekszander Griscsuk (orosz, 2711) - Szergej Karjakin (ukrán, 2732) 3 - 2
(Griscsuk - Karjakin 0 - 1 (Félszláv védelem, 62)
Karjakin - Griscsuk 0 - 1 (Francia védelem, 68)
Karjakin - Griscsuk 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 44)
Griscsuk - Karjakin 1 - 0 (Elfogadott vezércsel, 45)
Karjakin - Griscsuk 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 37)

A döntő:
Alekszander Griscsuk (orosz, 2711) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2735) 1,5 - 2,5
(Gricsuk - Radzsabov döntetlen (Királyindiai védelem, 42)
Radzsabov - Griscsuk döntetlen (Spanyol megnyitás, 61)
Radzsabov - Griscsuk 1 - 0 (Caro-Kann védelem, 45)
Griscsuk - Radzsabov döntetlen