Pakson is a nyugdíj miatt sztrájkolnának

Vágólapra másolva!
Megkezdődnek a munkáltató és a szakszervezetek közötti tárgyalások kedden a paksi atomerőműben. A Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) hétfő délutáni döntése szerint nem csatlakozott a másik két szakszervezet által az elmúlt héten megalakított sztrájkbizottsághoz.
Vágólapra másolva!

A kedd reggeli tárgyalás a szakértői közreműködés egyeztetéséről szól, ennek előkészítését beszéljük meg a humán igazgatóval - mondta el Lőrincz László, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ elnöke.Hozzátette: a tárgyaláson a PADOSZ és a Munkástanács mellett a MÉSZ is részt vesz, hiszen a célok közösek, a megoldás terén van véleménykülönbség a szakszervezetek között.

Az érdekvédelmi szervezetek testületei december 27-én fogalmazták meg követeléseiket azzal a céllal, hogy az erőmű vezetése vonja vissza korábbi tájékoztató levelét, amelyben értesítették a dolgozókat a sugárveszélyes munkakörök meghatározásáról, illetőleg az ezzel összefüggő korkedvezményes nyugdíj szabályainak január elsejével életbe lépő módosításáról. Kifejezték továbbá azt az igényüket, hogy tárgyalásos módon, megállapodásban rendezzék ezt a kérdést.

A korengedményes nyugdíjba menetelről ősszel folyt az egyeztetés az atomerőműben a vállalat vezetői és a szakszervezet között, amit szeptemberben azzal függesztettek fel, hogy 2008 elején szakemberek bevonásával folytatják a tárgyalást. A korábbi gyakorlat egyébként az volt, hogy a sugárveszélyesnek minősített munkakörben dolgozóknak minden ott letöltött öt esztendő után egy évvel rövidül nyugdíj-korhatára.

Az erőmű kommunikációs vezetője decemberben azt mondta, a munkáltató jogszabály szerint járt el, amikor több éves előkészítő munka alapján meghatározta a sugárveszélyes kategóriába tartozó munkaköröket, ezt léptette életbe január elsejétől. Mittler István ugyanakkor azt is közölte, a cég kész a tárgyalások folytatására szakszervezetekkel.