Csúcson a német kereskedelmi többlet

Vágólapra másolva!
Az újraegyesített Németország történetének legnagyobb külkereskedelmi többletét érte el novemberben. A világ legnagyobb exportőre 19,8 milliárd euróval szállított többet a külpiacokra, mint amennyit importált.
Vágólapra másolva!

Októberhez képest az export 0,5 százalékkal, a behozatal viszont 3,0 százalékkal esett vissza - jelentette a szövetségi statisztikai hivatal. Éves összehasonlításban a kivitel 3,2 százalékkal, az import 2,3 százalékkal nőtt. Novemberben harmadik hónapja volt 10 százalék alatt a tizenkét havi exporttöbblet. 2006. novemberben a kivitel 18,9 százalékkal, a behozatal 14,3 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit. Az export növekedésének lassulását a világgazdaság lassulása és az erős euró magyarázza, de a kivitel továbbra is bőven kárpótol a hazai lakossági fogyasztás krónikus gyengeségéért, ami az importszükségletet is csökkenti, így közvetve hozzájárul a mérlegtöbblet növekedéséhez, vagyis a GDP-növekedés külkereskedelmi forrásának erősítéséhez.

2006-ban a munkaköltségek közül a bruttó bér átlagosan 1,225 százalékkal emelkedett Németországban, tavaly, azaz 2007-ben év közben kissé gyorsult a béremelkedés, de még így csak 1,3 százalékkal volt több a bruttó bér az első háromnegyed évben, mint egy évvel korábban. Németország ezzel szűkmarkúság-rekordot tart az EU-ban, ráadásul ez reálbércsökkenést jelent a dolgozóknak, hiszen Németországban a tizenkét havi infláció a januári 1,8 százalékról novemberre 3,3 százalékra gyorsult, ami 1994 februárja óta a legmagasabb ütem, EU-szabvány szerint számolva. Közben a kormány a nem bér jellegű munkaköltségek átlagosan 0,53 százalékos csökkentésével kedveskedett a vállalatoknak, ellensúlyozandó a 2006-osnál hajszállal gyorsabb béremelkedést.

Németországban 2000 óta is csak 13,6 százalékkal emelkedett az átlagos bruttó bér, ez ugyancsak a legkevesebb Európában. Hét év alatt a leggyorsabban Lettországban emelkedett a bruttó átlagbér, 159,3 százalékkal, de Magyarország erős második helyezett, 103,3 százalékos nominális többlettel, a német szövetségi statisztikai hivatal december 7-én megjelent összeállítása szerint.