Érvényes ajánlatok az Elműre

Vágólapra másolva!
Érvényes ajánlatok érkeztek az RWE-EnBW többségi tulajdonában lévő Budapesti Elektromos Művek (Elmű) 10,6 százalékos részvénycsomagjára, amelyet a főváros nevében a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) hirdetett meg eladásra. Eredményhirdetés holnap.
Vágólapra másolva!

"Az ajánlattevők számát nem mondhatom meg, és azt sem, hogy kik tették az ajánlatokat" - tette hozzá Gál Csaba, a BFVK vezérigazgatója. Még annyit közölt: a tender minden bizonnyal eredményes lett és a főváros pénteken ad tájékoztatást az adásvételről.

A tenderkiírás szerint a minimális ár 16 milliárd forint, az Elmű-részvények jelenlegi árfolyamán a csomag értéke közel 20 milliárd forintot tesz ki.

Az RWE áll az egyik ajánlat mögött, amire abból lehet következtetni, hogy a német cég szerdán bejelentette: megállapodást kötött a WestLB AG-vel, hogy összehangoltan járnak el az Elmű Nyrt.-ben való további befolyásszerzés érdekében.

Sajtóértesülések szerint a Magyar Villamos Művek (MVM) is az ajánlattevők között van, de az MVM-nél ezt egyelőre nem erősítették meg.