Bármikor felbukkanhat még az egérláb

Vágólapra másolva!
Nem a Parmentől származott az a magyar uborkakonzerv, amelyben egérlábat találtak Szlovéniában - állította a csütörtöki Népszabadságnak a cég képviselője. Így most lényegében nem tudni: hol és mikor került a nemkívánatos állatdarab az exportált áruba.
Vágólapra másolva!

A szlovén Mercator- boltokban karácsony előtt egérlábakat találtak a magyar savanyú uborkák között. A magyar szállító, Horker Kft. egyik vezetője, a Népszabadságnak azt mondta, hogy az egérlábas uborkakonzerv valójában nem a saját termékük volt.

Az szerinte a Parmentől érkezett hozzájuk, amit az üvegen található nyomonkövethetőségi kódszám bizonyít. A Parment tagadja a Horker által elmondottakat. Álláspontja szerint nem a debreceni Parmen Kft., hanem a nyírmeggyesi székhelyű Parmen Konzervipari Zrt. értékesített 2007-ben a Horkernek konzerveket. A Parmen szerint egyértelműen megállapítható, hogy abban az időpontban, amelyre a Horker Kft. reklamációjában hivatkozik, az üzem más paraméterekkel rendelkező terméket állított elő. Azaz nem származhatott tőle az egérlábas konzerv.

Parmen szerint a Horker Kft.-től kapott minőségi reklamációra telefonon, faxban és e-mailben minden esetben válaszoltak, tehát foglalkoztak ezzel az üggyel, és ezért is jelenthetik ki teljes biztonsággal, hogy a reklamált uborkakonzerv nem a Parmen Zrt. üzeméből származik.