Befagyott lemezlisták januárban

Vágólapra másolva!
A Radiohead marketingfogása körüli vihar lecsendesedése után ismét alábbhagytak a hullámok a zeneiparban, és nyugodt, vagy úgy is mondhatnánk, unalmas hetet zárt a piac. Akadt azért néhány érdekes újdonság is, de ezeknek csak a középmezőnyben jutott hely: friss szólólemezzel jelentkezett a Zero 7 énekesnője, és debütált a britek egyik nagy új reménysége.
Vágólapra másolva!

Ismét nyugodt és újdonságoktól szinte teljes egészében mentes hetet zárt az amerikai lemezpiac. Az értékesítési lista uralkodó címét némi kihagyás után szerezte vissza magának Alicia Keys, akinek As I Am című albumából már hárommilliónál is több pédlány kelt el az USA-ban. Utána második a még mindig jól fogyó Radiohead lemez, az In Rainbows, ami a netes osztogatás után jelent meg fizikai formában, és hódított meg több kontinenst is. A dobogó alsó fokára a Juno című film zenéje állhatott fel, ami öt helyezést előrelépve a legjobb javítást produkálta az élmezőnyben.

A Top 10 további helyezettjei az elmúlt hétről már ismerős nevek, köztük Mary J. Blige (Growing Pains, 4.), az Eagles (Long Road Out Of Eden, 8.), és újra a legjobb tíz közé került vissza Fergie (The Dutchess, 10.). Újdonságokban a középmezőny sem bővelkedik, ami mégis színesíti a korábban már itt szereplő kiadványok sorát, az nem is Amerikában született, hanem Nagy-Britanniából érkezett az Egyesült Államokba. A legjobb pozíciót elérő új belépő az Ausztráliából a britekhez igazolt Sia, aki Taken For Granted című kislemezével érkezett meg szóló előadóként. Nem sokkal ezután már a Massive Attackkel, a Zero 7-nel és William Orbittal dolgozott együtt, és 2001-ben jelent meg debütáló nagylemeze. A mostani Some People Have Real Problems az énekesnő legnagyobb kereskedelmi sikere lett, hiszen mindjárt 26. lett a Billboard összesített rangsorában, ahova eddig még egyáltalán nem tudott bekerülni.

A legjobb száz között még egy új belépő van, amit szintén a brit import szolgáltatott, ez pedig Kate Nash 2007-es lemeze, a Made Of Bricks. A szigetországban tavaly augusztusban kiadott album csak most, januárban került az észak-amerikai boltokba, és volt is némi kereslet iránta: első listás hetén a 36. tudott lenni. Az említetteken kívül más újdonság nem tudta megütni még a százas lista szintjét sem, a korábban már szereplő helyezettek között pedig nem volt akkora kiugrás vagy különösebben nagy visszaesés, amiről érdemes volna beszámolni.

A slágerek listáján szintén nem találunk olyan bejegyzést, ami bármilyen szintű meghökkenést okozna, sőt, az év eddigi legstatikusabb rangsorát láthatjuk, hiszen a Top 10 tízeséből hat dal érte el pont ugyanazt a helyezést, mint egy hete. Kiemelésre talán csak Chris Brown érdemes, aki az erős rádiójátszásnak köszönhetően With You című dalával megszerezte a hatodik posztot, így már duplán szerepel a legjobb tíz között. Érdekesség még, hogy Colbie Caillat 29 hete listázott száma, a Bubbly, amely most épp nyolcadik, már platina státuszt ért el a kislemezek között, ami nem túl gyakori teljesítmény az egyszámosok között.