Fontos Magyarország a svédeknek

Vágólapra másolva!
Újabb svéd befektetések érkeznek a közeljövőben Magyarországra. A svéd cégek fontosnak tartják Magyarországot, mint befektetési célországot, így például a közeljövőben beruház a Skanska, a Swedwood és az IKEA.
Vágólapra másolva!

Daniel Reithner, a Svéd Kereskedelmi Tanács biztosa szerint az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Skanska öt éven belül 300 millió eurót fektet be Magyarországon. A faipari Swedwood a soproni gyárát bővíti, kétszáz új munkahelyet teremtve. A kompresszorokat és bányászati gépeket gyártó Atlas Copco Magyarországra telepíti a légnyomással működő ipari berendezéseinek összeszerelő üzemét, nyolcvan embernek adva ezzel munkát. Az IKEA bútorlánc két új áruház nyitását tervezi - sorolta a kereskedelmi biztos csütörtöki sajtóértekezletén a várható befektetéseket.

Daniel Reithner hozzátette: a szolgáltatóiparban is további svéd befektetésekre lehet számítani. A tanácsnok szerint a svéd cégek befektetési lehetőséget látnak egyebek mellett a fa- és papíriparban, a gyógyszergyártásban, az autóiparban és a telekommunikációban is.

A budapesti svéd nagykövetség és a kereskedelmi tanács közös felmérése szerint a svéd vállalatok továbbra is fontosnak tartják, hogy gyártást és fejlesztést telepítsenek Magyarországra. A legnagyobb kihívást számukra az élesedő piaci verseny és a magyar makrogazdasági helyzet jelenti, továbbra is problémát okoz azonban a korrupció és a bürokrácia, még akkor is, ha ezek csökkennek - tette hozzá.

Adataik szerint körülbelül száz nagyobb aktív svéd - svéd kapcsolatokkal rendelkező - vállalat van Magyarországon, amelyek összesen mintegy 12 000 embert foglalkoztatnak. A rendszerváltozás óta ezek a cégek körülbelül egymilliárd eurót fektettek be Magyarországon. A svéd-magyar kereskedelem folyamatosan fejlődik, és az elmúlt öt évben ötven százalékot meghaladó növekedést mutatott - mondta Kristina Einborg, a nagykövetség első titkára.