A férfipárbajtőr-csapat készülhet az olimpiára

Vágólapra másolva!
Nem hivatalos számítás szerint olimpiai résztvevőnek tekinthető a magyar férfipárbajtőr-csapat.
Vágólapra másolva!

A válogatott azzal javította tovább amúgy is jó pozícióját, hogy bő egy hete Dohában ezüstérmet szerzett, most vasárnap Kuvaitvárosban pedig győzött Világkupa-versenyen.

A kvalifikációs időszak ugyan hivatalosan március 31-ig tart, de ebben a szakágban már csak két olyan - európai - versenyt rendeznek, melyen pontokat lehet még gyűjteni. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján fellelhető kvalifikációs ranglistán a válogatott - amely Boczkó Gábor, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Kovács Iván összeállításban szerepel a versenyeken - jelenleg a második helyen áll (312 pont) a franciák (328) mögött.

A harmadik hely az olaszoké (268), a negyedik a lengyeleké (202), az ötödik a spanyoloké (187), hetedik a németeké (184), nyolcadik az ukránoké (171). A hatodik helyen a venezuelaiak (186) állnak, de magyar szempontból az európai csapatok számítanak.

A kvalifikációs rend szerint a ranglista első négy helyezettje automatikusan tagja lesz a pekingi mezőnynek, további négy helyre pedig zónánként egy-egy válogatott kerül. Vagyis a jelenlegi helyzet szerint öt európai együttes lesz ott a játékokon, ez csak akkor módosul, ha a venezuelaiak bekerülnek az első négy közé.

"Saját számításaink alapján mi már úgy vesszük, hogy ott vagyunk az olimpián. Ezzel együtt a további versenyekre is el kell menni, őrizni kell a helyezésünket, mert a majdani kiemelést tekintve egyáltalán nem mindegy, hogy visszacsúszunk-e - mondta Kulcsár Győző szövetségi kapitány a hazaérkezést követően.

"Ha például negyedikek lennénk a sorozat végén, előfordulhatna, hogy a nyolc között a németekkel találkozunk, ami drámai volna, az elődöntőben meg esetleg a franciákkal. Ha ez így alakul, szinte nem is lenne értelme a kvalifikációnak. Ha jól akarunk szerepelni az olimpián, a lejjebb lévő csapatokat illene megvernünk, a legerősebbekkel viszont, vagy akikkel szemben nem igazán megy jól, érdemes elkerülni" - tette hozzá.

A győzelemért 64, a második helyért 52, a harmadikért 40 pont jár, aztán 36-ot, 32-t, 30-at, 28-at, 26-ot kapnak a következők, de a 16-32 helyezettek is 8-cal gazdagodnak. Ez alapján a magyarok már nem maradhatnak le a játékokról. A jó pozíció annak köszönhető, hogy a tavaly áprilisban kezdődött kvalifikációs sorozatban kiegyenlített teljesítmény nyújtanak, a rendszeresen résztvevői a végső csatározásoknak, az Eb-n például elsők, a vb-n pedig harmadikok voltak.

Forrás: MTI

Kulcsár Krisztián a vb-arany után az olimpián is harcba szállhat a legfényesebb éremért

Nagyon jó a helyzete Szász Emesének is. Női párbajtőrben csak egyéni versenyt rendeznek a játékokon, a mezőnybe a kvalifikációs ranglista első nyolc helyezettje automatikusan bekerül. Szász jelenleg a harmadik (198) a kínai Li Na (234) és a francia Laura Flessel-Colovic (200) mögött. A nyolcadik helyen pillanatnyilag a francia színekben szereplő Király-Picot Hajnalka áll (122).

Nyolc helyet zónák között osztanak majd el a módosított ranglista alapján. Mivel egy-egy nemzetet legfeljebb két vívó képviselhet Pekingben ebben a versenyben, a listáról kiveszik azon országok vívóit, melyeknek két versenyzője már az első nyolc közé kerülve kvótát szerez. Az új listáról Európából további három (Ázsia-Óceániából és Amerikából 2-2, Afrikából 1) vívó utazhat majd Kínába. Hormay Adrien jelenleg a 17. (98), Mincza-Nébald Ildikó a 20. (84), Nagy Tímea pedig a 28. (68).

A mezőny úgynevezett zónakvalifikációs viadalokkal válik teljessé, azaz 24 főssé, de azokon már csak olyan nemzetek képviselői vehetnek majd részt, melyeknek egyetlen képviselője sem szerez addig kvótát, vagyis a magyarok vélhetően nem.

Forrás: [origo]

Nagy Tímea és Szász Emese közül egyelőre utóbbinak van több esélye a pekingi részvételre

"A lányoknál még sok verseny van hátra, sokat változhat a lista, de Emese nagyon jól áll. A többiek is kapaszkodnak, csak hát időnként egymást is megverik" - utalt Kulcsár arra, hogy az egymás után kétszer győztes Szász a múlt héten, Budapesten Hormayt, vasárnap, Prágában pedig ismét Hormayt, majd Nagyot búcsúztatta.

Még hét verseny van hátra, ebből kettő dupla szorzójú Grand Prix. A sorozatból a három legjobb eredmény számít. (A pontozás: 32, 26, 20, 5-8. hely 14-14, 9-16: 8-8, 17-32: 4-4, 33-64: 2-2, a GP ugyanez kétszer.)