Kapható a játékosok viagrája

Vágólapra másolva!
 A Tomarni német cég elkezdte forgalmazni az első olyan szert, amely állítólag látványosan javítja a videojátékosok teljesítményét.    
Vágólapra másolva!

A termék, amelyet a berlini egyetemmel együttműködésben fejlesztettek ki, átment már minden egészségügyi ellenőrzésen, 60 darabos kiszerelésben kerül forgalomba.

A szer optimális teljesítményt ígér, a túlzott koffeinfogyasztás következtében kialakuló kézremegés nélkül. A vállalat honlapja szerint a szer megkönnyíti a kommunikációt az agyi sejtek között és gyorsítja az oxigén felszívódását, profi játékosokon már sikerrel kipróbálták.

Összetétele, amely részletesen megjelent a www.fpsbrain.com honlapon, igencsak hasonlít az energiaitalok többségéhez, bár cukor nincs benne. Javasolt mennyisége két tabletta naponta és felhasználható a tanulásban is. Ha a vevő nem elégedett a termékkel, a vállalat visszafizeti az ár 110 százalékát - írta az El País című spanyol napilap.