Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Sakkszövetség hivatalosan is meghirdette a FIDE Grand Prix 2008-2009 hat versenyből álló sorozatát. A Grand Prix győztese játszhat 2010-ben a 2009-es Világkupa győztesével nyolcjátszmás párosmérkőzést a kihívó jogáért. A sorozatban 21 nagymester játszhat, versenyenként tizennégyen ülnek sakkasztalhoz, mindenkinek négy viadalon kell játszania. Tizennégy nagymester már kvalifikálta magát, megkapták a hivatalos meghívót, február 15-ig kell válaszolniuk, lemondás esetén helyettesítésükről az Élő-listáról gondoskodnak. Lékó Péter meghívott. Nagymesterünk már Mexikóból válaszol, elutazott a nyolc résztvevős, kétfordulós Morelia-Linares szuperversenyre, ahol február 15-én indulnak a sakkórák.

A Nemzetközi Sakkszövetség Elnöki Tanácsa tavaly Tallinnban megtartott ülésén véglegesítette a Grand Prix versenysorozat kiírását, meghatározta a lebonyolítás menetrendjét. Hosszas tárgyalások után megállapodtak a hat torna szervezéséről. 2008-ban és 2009-ben is három-három torna kerül megrendezésre, 14-14 résztvevővel. A versenysorozatban 21 nagymester játszhat, a top 14 már megkapta meghívóját, a többiek részvételét befolyásolja, hogy a szupernagymesterek közül hányan válaszolnak pozitívan.

Az indiai világbajnok Viswanathan Anand, az exvilágbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov mellett a Világkupa első négy helyezettje automatikusan résztvevő lett. Az amerikai Gata Kamsky, a spanyol Alekszej Shirov, a norvég Magnus Carlsen és az ukrán Szergej Karjakin vívta ki ezt a jogot.

Heten Élő-pontszámuk alapján kaptak meghívást, Lékó Péter mellett az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az azeri Sahriyar Mamedgyarov és Tejmur Radzsabov, az orosz Alekszandr Morozevics, az örmény Levon Aronjan és az izraeli Borisz Gelfand. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov egy-egy versenyzőt delegálhat a viadalokra, kötelezően a legjobb negyvenből a 2007-es ranglista alapján. A rendezők is kijelölhetnek egy-egy résztvevőt, de minimum 2550 Élő-pontjának kell lennie.

A Grand Prix sorozat helyszínei és időpontjai:
Baku (Azerbajdzsán), 2008. április 20-május 6.
Krasznojarszk (Oroszország), 2008. július 30-augusztus 15.
Doha (Katar), 2008. december 13-29.
Montreux (Svájc), 2009. április 14-28.
Eliszta (Oroszország), augusztus 1-17.
Karlovy Vary (Csehország), 2009. december 7-23.

Versenyenként 162 ezer eurós díjalap kerül szétosztásra, az első helyezett 30 ezret kap, a második 22 ezer ötszázat, a harmadik 20 ezerrel gazdagodhat, az utolsó helyezett 4 ezerrel vigasztalódhat. A győztes 140 és + 40 bonusz pontot kap, a második 130 + 20, a harmadik 120 + 10 pontot. Versenyzőként a legjobb három eredményt veszik figyelembe, és a tíz legjobb nagymester között még további 300 ezer euró kerül szétosztásra, a győztesnek még 75 ezer eurót is átutalnak számlájára.

Éppen húsz évvel ezelőtt szervezte meg a Grand Master Association (Nagymester Tanács) nagysikerű Világkupa sorozatát. A holland üzletember, a szervezet létrehozója, a sakk nagy szerelmese, Bessel Kok két éve Kirszan Iljumzsinov kihívója volt a FIDE elnöki pozícióért vívott "harcban", de végül csatát vesztett, de háborút nem. Vezetésével megalakult a Global Chess, békés megegyezés született, a FIDE-vel közösen szervezik a nagy érdeklődéssel várt viadalokat.

A sakkrajongók joggal remélik, hogy a FIDE által meghirdetett Grand Prix a legjobbak részvételével zajlik majd.