Szaporodnak a nemfizető cégek

Vágólapra másolva!
Egyre több cégadós válik nem fizetővé az év eleje óta, és a nem teljesítők aránya meredek emelkedéssel a többszörösére - amerikai recesszió esetén jó eséllyel a tízszeresére - fog emelkedni az idén, áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban kiadott februári globális áttekintésében.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi hitelminősítő szerint - amely havonta állít össze statisztikát a nála magas hozamú kategóriába sorolt cégadósok adósságszolgálati teljesítményéről - már korábban megjósolta, hogy a globális likviditási apály okozta finanszírozási költségemelkedés miatt növekedni fog a nem fizetővé válás a magasabb kockázati osztályzatú, vagyis hitelhez eleve drágábban jutó vállalati körben.

A hitelminősítők elsősorban az ilyen besorolású cégadósok törlesztési teljesítményét figyelik, mert a befektetésre ajánlott kategóriában - főleg az "A" osztályban - gyakorlatilag nem fordul elő fizetési leállás.

A Moody's csütörtökön közzétett friss adatai szerint a mozgó tizenkét havi nem fizetővé válási ráta januárban 1,1 százalék volt a cég listáján szereplő spekulatív besorolású cégek között a tavalyi utolsó hónapban mért 0,9 százalék után; ez utóbbi még két évtizedes mélypont volt.

A cég előrejelzési modellje szerint a nem teljesítővé váló, magas hozamú besorolási sávban szereplő cégadósok globális aránya 4,6 százalékra emelkedik az év végéig, és jövő januárban 4,8 százalékos arány várható.

Az átlagon belül 2008 végén a Moody's 5,2 százalékos nem teljesítői arányt jósol az amerikai cégadósi körben, és 3,3 százalékost Európában.

A ház kiemeli hogy ez az alapeseti előrejelzés nem számol amerikai recesszióval. Jelentősebb amerikai recesszió esetén a globális nem fizetővé válási arány a spekulatív osztályzatú cégadósok körében meghaladhatja a 10 százalékot, áll a csütörtöki londoni prognózisban.

A londoni elemzői közösségben nem egyöntetű az idei amerikai recesszió esélyének megítélése. Éppen a Moody's Investors Service állapította meg Londonban kiadott rendszeres amerikai hitelfolyamat-elemzéseinek e héten megjelent legújabb összeállításában: a januári amerikai elbocsátási adatok "nem elég drámaiak" ahhoz, hogy recesszió jelenlétét sugallják. Emellett az ipari alapfémek árindexének 2007 vége óta mért 9,1 százalékos globális drágulása a világgazdaság egészégére nézve is megkérdőjelezi a meredek lassulás esélyét, állt a Moody's minapi londoni elemzésében.

A Fitch Ratings ugyancsak e héten tartott londoni szakszemináriumán, amelyen elsősorban az amerikai nem elsőrendű - subprime - jelzálogadósi körből kiindult likviditási válságnak a felzárkózó térségre gyakorolt hatását vizsgálták, a cég szakértői szintén azt mondták: a Fitch nem számít arra, hogy az amerikai gazdaság technikai értelemben az idén recesszióba süllyed, vagyis két egymást követő negyedévben negatív GDP-növekedést produkál.

A Fitch előrejelzése az, hogy az amerikai gazdaság növekedése zéró lesz az idei első és második negyedévében.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző háza - ugyanakkor havi előrejelzéseiben rendre 40 százalékos eséllyel jósolja az idei amerikai recessziót, a Goldman Sachs befektetési ház londoni részlegének egyik legutóbbi előrejelzése szerint pedig az idén akár két-három negyedévig tartó amerikai recesszió is lehetséges.