Vágólapra másolva!
Három góllal, biztosan győzött a Vasas férfivízilabda-csapata az Euroliga főtáblás csoportmérkőzésén a horvát Jug Dubrovnik ellen a Komjádi uszodában.

Euroliga, főtábla, C csoport, 5. forduló:
TEVA-VasasPlaket - Jug Dubrovnik (horvát) 11-8 (3-2, 4-1, 2-2, 2-3)
a magyar góldobók:
Tóth M. 3, Steinmetz Á., Varga Dénes 2-2, Varga Dániel, Takács, Mátyás, Kovács 1-1

A decemberi, dubrovniki egygólos vereség "kiegyenlítése" mellett a valós továbbjutási remények életben tartása is ösztökélhette a piros-kékeket a szombat esti budapesti összecsapáson, amelynek külön hangulatot kölcsönzött a népes horvát szurkolótábor jelenléte, s még inkább hangereje.

A vendégdrukkerek lelkesedése gyors muníciót kapott a nyitónegyed elején, merthogy Jug-góllal indult a meccs. Bár Varga Dénes ravasz "átcsavarásos" megoldása egyenlítést eredményezett (1-1), elképesztő horvát találat következett: Vican észrevette, hogy kollégája, Nagy Viktor kiúszott a kapujából és felette a hálóba ívelte a labdát (1-2). A szenzációs kapusgól után Tóth Márton emberelőnyből viszonylag gyorsan egalizált, majd az ő pompás passzából Steinmetz Ádám centerezett pontosan (3-2).

A második nyolc perc a Vasas szempontjából álomszerűen kezdődött: előbb Varga Dániel zúdított a jobb felső sarokba, aztán Steinmetz Á. duplázott, Takács Balázs a kapufát segítségül híva alakította 6-2-re az állást, majd Mátyás Zoltán lökete talált utat a kapuba (7-2). A hazai eredményességi széria folyamatossága csak a találkozó 13. percében szakadt meg, amikor a horvátok ötödik emberfórjukból először voltak eredményesek (7-3).

A nagyszünetet követően, miközben a Jug zavarodottsága állandósulni látszott, az ifjabbik Varga védőjét lerázva pattintott a kapus karja alatt a léc alá (8-3), Tóth tartotta a különbséget (9-4), végül négygólnyi differencia maradt a zárónegyedre, a 2007 legjobb vízilabdázójának választott Boskovic "találékonysága" nyomán (9-5).

A jelentős előny az utolsó játékrészre bőven elegendőnek bizonyult, különösen, hogy Kovács Róbert három perccel a vége előtt megúszás után pontosan pattintott (10-5). Bár a jól, ám megkésve hajrázó dubrovniki alakulat csökkentett a hátrányán (10-8), a vendégtalálatoknak a végkimenetel szempontjából nem volt már igazi jelentőségük, hiszen a találkozó legjobbja, Tóth "zárszóként" háttal a kapunak, gyönyörűen csavart a bal felső sarokba (11-8).

A Vasas remekül pólózott, míg a Jug - a finist leszámítva - hírnevéhez méltatlanul gyengén játszott, s a kettő együtt vezetett a magabiztos hazai sikerhez.

Földi László, a Vasas vezetőedzője: "Nagyon jó meccs volt, régóta készültünk erre. Fegyelmezetten, alázattal játszottunk. Jól ment az emberhátrányos védekezés, ezzel elbizonytalanítottuk a horvátokat."

A C csoport másik mérkőzését vasárnap játsszák: a négyes másik magyarja, a Honvéd délidőben száll medencébe a görög Ethnikosz Pireusz otthonában, Athénban.