Vágólapra másolva!
A napokban a világ különböző pontjaira, melegvízi edzőtáborokba utazik a magyar kajak-kenu válogatott, amelynek tagjai ezzel elkezdik a közvetlen felkészülést az év jelentős versenyeire, elsősorban az augusztusi, pekingi olimpiára.

"Ezen a héten és a jövő hét folyamán minden csoport útra kell, ez az időszak nagyon fontos lesz a felkészülés szempontjából. Az utolsó csapat április 11-én tér haza, s egy hónappal később, az első hazai válogatóval kezdetét veszi a versenyszezon. Annyit elmondhatok, hogy mindenki egészségesen vészelte át a téli időszakot és elszántan készül" - mondta a szövetség (MKKSZ) keddi sajtótájékoztatóján Angyal Zoltán szövetségi kapitány, aki emlékeztetett: 186 nap van hátra az ötkarikás játékok megnyitójáig. "A rajtig már mindent percre pontosan elterveztünk, s mondhatom, hogy minden feltétel adott a jó szerepléshez" - tette hozzá.

A kajakosok és a kenusok a Dél-afrikai Köztársaságtól kezdve Ausztrálián, Brazílián és Olaszországon át az Egyesült Államokig választottak helyszínt a melegvízi felkészülésre, az egyes csoportok több hetet töltenek majd ezekben a táborokban.

Az első válogatóversenyt május 9-11-én rendezik, itt a milánói Európa-bajnokságra (május 15-18.) és a június 5. és 7. között sorra kerülő szegedi Világkupa-viadalra lehet csapattagságot szerezni. Angyal megjegyezte, ezúttal nem biztos, hogy minden számban a legjobbak képviselik majd az országot az olimpiai kvalifikációs kontinensviadalon, ugyanis ez lesz az utolsó lehetőség a kvótaszerzésre, s aki korábban már szerzett indulási jogot az országnak, az itt már nem teheti meg.

"Mondhatjuk úgy is, hogy az Eb-eredményességet most alárendeljük az olimpiának" - fogalmazott. Magyarország egyébként eddig 14 (7 férfi és 4 női kajakos, illetve 3 kenus) kvótával rendelkezik kajak-kenuban, s a kapitány reményei szerint az Európa-bajnokságon szakáganként még sikerül egy-egy plusz indulási jogot gyűjteni.

A júniusi MOL Vk aztán már ötkarikás válogató lesz a hazai versenyzők számára, s mivel ezen nemzetenként két-két egység indítható, borítékolhatóan kiélezett küzdelem várható. Az a három egység, amely a tavalyi vb-n olimpiai számban szerzett aranyérmet - Kovács Katalin (K-1 500 m), Kozmann György, Kolonics György (C-2 500 m) és Vajda Attila (C-1 1000 m) - már ezen a viadalon bebiztosíthatja pekingi csapattagságát. A Vk utáni következő válogatót június 27. és 29. között rendezik szintén a Maty-éren, s ha ezután még akadnak kérdések az egyes számokkal kapcsolatban, akkor szétlövésre kerül sor.

A sajtótájékoztató keretében kisebb ünnepségre is sor került: a kajakos Beé István ugyanis tavalyi teljesítményével felkerült az MKKSZ örökös bajnokainak márványtáblájára (ehhez olimpiát vagy öt világbajnokságot kell nyerni). Emellett az is elhangzott, hogy a T-Mobile, a szövetség aranyfokozatú támogatója a 2008-as évre is meghosszabbította szponzori szerződését.