Harmadával nőtt a TVK nyeresége

Vágólapra másolva!
A Mol csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) 2007-ben 338,43 milliárd forint bevételt ért el, 9,5 százalékkal többet az előző évinél, az adózott profit 36,5 százalékkal 23,58 milliárd forintra nőtt - jelentette a vegyipari cég a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben pénteken.
Vágólapra másolva!

A jelentés megjegyzi, hogy a 2006. évi rekordév után a 2007. is rekorderedményt hozott, ami egyrészt a hatékonyság növelésének, másrészt az új termelő kapacitások egyre jobb kihasználtságának köszönhető. A két nagy termékcsoporton belül a monomertermelés 12 százalékkal, a polimertermelés pedig 7 százalékkal nőtt.

Az év egészében az adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) 33 százalékkal 45,81 milliárd forintra emelkedett, a negyedik negyedévben pedig 49 százalékkal 7,54 milliárd forintra csökkent.

A TVK 2007-ben az előző évhez képest 6,1 milliárd forinttal több adót fizetett részben az adóalap növekedése miatt, részben pedig azért, mert a beruházási adókedvezmény feltételei már nem voltak meg - áll a gyorsjelentésben.

A termékárak emelése 25,03 milliárd forintot jelentett a 28,7 milliárd forintos bevételi többletben, míg a devizaárfolyam változása 18,85 milliárd forint kiesést okozott. A termelési mennyiség növekedése 22,52 milliárd forinttal járult hozzá a bevételi többlethez. Az árbevétel 51 százalékát az exportértékesítés adta.

Az üzemi szintű nyereség elérte a 32,86 milliárd forintot, 30,8 százalékkal többet a bázisnál. A pénzügyi műveletek vesztesége az előző évi 3,91 milliárd forintról 2,3 milliárd forintra mérséklődött.

A TVK konszolidált mérlegének főösszege 2007 végén 234,98 milliárd forint volt, ami 2,2 százalékos éves növekedést jelent. A 24,53 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje az időszak végén, 17,6 százalékos éves emelkedéssel elérte a 157,53 milliárd forintot. A hosszúlejáratú hitelek 2007 során 60,3 százalékkal 20,49 milliárd forinttal csökkentek, mert a társaság 120 millió euró hitelt előtörlesztett. Az év végén a TVK csoport készpénzállománya elérte a 13,24 milliárd forintot. A vegyipari cégcsoport 2007-ben 7,25 milliárd forintot fordított beruházásokra, amiből 6,95 milliárd forintot az anyavállalatnál költöttek el.

A TVK részvényeivel ugyan a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában lehet kereskedni, de a Mol 86,8 és a Slovnaft 8,1 százalékos tulajdoni hányada mellett a közkézhányad nagyon alacsony.