Gyártást hoz hazánkba a Flextronics

Vágólapra másolva!
Májustól újabb gyártási programot telepít Magyarországra és több száz dolgozóval növeli a foglalkoztatottak számát a világ egyik legnagyobb szerződéses gyártója, a Flextronics Ltd. Ezzel párhuzamosan Zalaegerszegen tovább fejlesztik Kelet-Közép-Európa legnagyobb regionális szervizközpontját - olvasható a Napi Gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Még az idén egy újabb, jelentős volumenű gyártási programot telepít Magyarországra a Flextronics Ltd - mondta Papp Péter, a Flextronics International Kft. személyügyi igazgatója. Papp a megrendelő kilétéről és konkrét termékről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, ám azt elmondta, hogy a gyártás várhatóan májusban indul a zalaegerszegi, illetve a sárvári üzemben. Ezzel párhuzamosan - elsősorban a két említett gyárban - újabb több száz fős létszámbővítés lesz, ami azt jelenti, hogy a Flextronics magyar cége idén mintegy 10 százalékkal növeli a foglalkoztatottak számát. (A cég jelenleg öt telephelyen mintegy 10 ezer dolgozót alkalmaz.)

Mindemellett újabb beruházási programról is döntés született: Zalaegerszegen tovább fejlesztik Kelet-Közép-Európa legnagyobb regionális szervizközpontját, ahol a térségből beérkező összes garanciális és garancián túli javítást végzik. Ehhez azonban kiválóan képzett szakemberekre, elsősorban mechatronikai műszerészekre, valamint műszaki informatikusokra van szükség. Nem véletlen, hogy több mint 100 millió forintos költséggel itt készült el az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb tanműhelye, amelyben februártól két zalaegerszegi szakközépiskola 55 diákja folytatja tanulmányait. Papp hozzátette, a legjobbak nemcsak ösztöndíjat kapnak a cégtől, hanem később jól fizető állást is.

A Flextronics két évvel ezelőtt stratégiát váltott, a tömegtermelést a Távol-Keletre vitte, a magyarországi üzemekben pedig a szezonális hatásoknak kevésbé kitett, nagyobb hozzáadott értékű, részben vagy egészben saját, illetve a megrendelővel közös fejlesztésű termékek készülnek. A korábbi fő profil, a mobiltelefonok helyett Zalaegerszegen 2005 óta speciális termékeket, például helymeghatározó és műsorszóró eszközöket gyártanak, 2006 júniusa óta pedig a HP megrendelésére közös fejlesztésű adathordozókat is gyártanak - írja a Napi Gazdaság.