Vágólapra másolva!
Elképesztő bravúrral, 0-5-ről fordítva verte meg a Montreal a vendég New York Rangerst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Klubtörténelmet írt a Montreal Canadiens jégkorongcsapata, amely úgy nyerte meg szétlövéssel 6-5-re hétfői mérkőzését, hogy a 29. percben még az ellenfél vezetett 5-0-ra. Pazarul kezdte az összecsapást a New York Rangers, az első harmadban Brandon Dubinsky, Sean Avery és Brendan Shanahan is betalált, sőt a második harmad elején Shanahan újabb gólja után Chris Drury is beköszönt.

Aztán jött a váratlan fordulat, előbb Michael Ryder duplázott (2-5), majd a harmadik harmadban két Alekszej Kovaljov-találat között Mark Streit is beköszönt. A hosszabbítás sem hozott eredményt, következhetett a szétlövés, amelyben Saku Koivu megadásra késztette Henrik Lundqvist kapust.

A vendégeknél csupán Shanahan lehetett boldog, hiszen zsinórban 19. szezonjában szerzett 20 találatot. Ennél jobb szériát csak a legendás Gordie Howe mondhat magáénak, ő a Detroit színeiben az 1949-50-es szezontól a 1970-71-es évadig 22-szer produkált hasonlót.

A legtöbb húszgólos szezon zsinórban:
22 szezon: Gordie Howe
19: Brendan Shanahan
17: Mats Sundin, Marcel Dionne, Brett Hull


Eredmények:
Carolina Hurricanes - Boston Bruins 2-3 - szétlövéssel
Toronto Maple Leafs - Columbus Blue Jackets 3-1
Montreal Canadiens - New York Rangers 6-5 - szétlövéssel
Ottawa Senators - Philadelphia Flyers 3-2 - szétlövéssel
Pittsburgh Penguins - Florida Panthers 3-2
Nashville Predators - Edmonton Oilers 5-4
Minnesota Wild - Vancouver Canucks 2-3 - hosszabbítás után
St. Louis Blues - Chicago Blackhawks 5-1
Phoenix Coyotes - Calgary Flames 1-4