Venezuela fizet, de nem az Exxonnak

Vágólapra másolva!
Már több nyugati olajtársaság is megkapta, vagy megkapja Venezuelától a kártérítését azért, mert a latin-amerikai kormányzat tavaly államosította a venezuelai olajvagyont. Ezen kártérítések együttes összege jelenleg mintegy 1,8 milliárd dollár.
Vágólapra másolva!

Az országgal még "harcban álló" amerikai ExxonMobil olajtársaság kisajátított eszközeinek értéke venezuelai forrás szerint mintegy 1,2 milliárd dollárnyi volt. Az Exxon ezzel szemben a venezuelai állami olajtársaság 12 milliárd dollárnyi követelését fagyasztatta be ennek ellentételezéseként. Az amerikai cég korábban azt közölte, hogy az államosításig végrehajtott beruházásaik Venezuelában elérték a 750 millió dollárt. A venezuelai elnök döntésére a PDVSA állami olajvállalat le is állította a kőolajszállításokat az ExxonMobilnak, válaszul vagyona befagyasztására.

Francia és brit sajtóforrások szerint 834 millió dolláros kártérítést fogadott el a francia Total, 700 milliót az olasz Eni és 266 millióst a norvég Statoil olajtársaság Venezuelától, illetve részben már meg is kapták ezeket.

Venezuela legutóbb kedden állapodott meg az olasz Eni energiaipari óriásvállalattal, hogy az ország állami olajtársasága kártérítést nyújt a cégnek, kifizeti neki azt, amitől vitájuk okán elesett: Rafael Ramirez olajminiszter közlése szerint hét év alatt összesen 700 millió dollárt fizetnek ki.

Az Eni-vel kötött egyezség után az ExxonMobil az utolsó olajtársaság amellyel Venezuela még vitában áll. Rafael Ramirez venezuelai olajminiszter az Eni-vel kötött megállapodás nyomán azt javasolta a világ vezető olajcégének, hogy fogadja el a Világbank döntőbíráskodását az ügyben.