Börtönben a macedón jegybankelnök

Vágólapra másolva!
Négy és fél évi börtönre ítélték sikkasztásért a macedón jegybank volt elnökét, Ljube Trpeskit - közölte hétfőn Szkopjéban egy bírósági illetékes.
Vágólapra másolva!

Trpeskit, aki 1997 és 2004 között volt a Macedón Nemzeti Bank elnöke, a bíróság bűnösnek találta abban a vádban, amely szerint 1999-ben elsikkasztott 60 millió dollárt az ország valutakészletéből, hogy hitelt adjon egy helyi banknak.

A bank később csődöt jelentett, és soha nem fizette vissza a felvett összeget. Metodija Smilenskit, a pénzintézet tulajdonosát szintén négy és fél évi börtönre ítélte hétfőn ugyanaz a bíróság.

Nikola Polenak, a védelem képviselője bejelentette, hogy az elítéltek fellebbezést nyújtanak be. Jaki Naumov ügyész szintén fellebbezni kíván, mivel túl enyhének találja az ítéleteket.