Készülőben a 8-as Internet Explorer

Vágólapra másolva!
Kedden publikálta a Microsoft az Internet Explorer böngésző legújabb, 8-as verziójának egyik korai béta változatát, amely egyelőre zárt körben, tesztelők egy csoportja számára lesz elérhető hamarosan.
Vágólapra másolva!

A véglegestől még elég messze álló verziót egyelőre csak a Microsoft által a projektbe bevont tesztelők próbálhatják ki. A legelső béta verzió megjelenésének pontos dátuma még nem ismert, az ActiveWin hírportál azonban közzétette a tesztprogramra való jelentkezési lehetőséget tartalmazó üzenetet, amelyet a Microsoft a tesztbe korlátozott számban bevont, minősített tesztelőknek.

A News.com értesülései szerint a redmondiak legújabb böngészőszoftverének végleges verziója június körül lesz letölthető, míg az előző, 7-es kiadás tavaly októberben jelent meg. Az online magazin úgy tudja, a Microsoft a jövő héten a jelenlegi bővebb információkat közöl majd az Internet Explorer 8-ról egy Las Vegas-i szakkonferencián. Az új Explorer képességeiről egyelőre nem sokat tudni, egyik fejlesztőjének korábbi nyilatkozatai szerint grafikus kezelőfelülete sokkal jobban testre szabható lesz a korábbi verzióknál.

Decemberben azt jelentette be a Microsoft, hogy az új browser tesztverziója kiállta a webes szabványokkal való megfelelő kompatibilitást vizsgáló Acid2-tesztet. Ez azért fontos, mert korábban sok kritika érte a szoftvercéget amiatt, hogy sajátosan értelmezi a webes standardeket, emiatt a honlaptervezőknek speciálisan az IE igényeihez kell igazítaniuk az oldalakat, ennek eredményeként azonban a rivális böngészőkön azok nem helyesen jelennek meg.