Kalózok nélkül olcsóbbak lennének a játékok

Vágólapra másolva!
Biztonságos, online azonosítással másolhatatlanná tett szoftverekben látja a PC-s játékipar jövőjét a Supreme Commander alkotója. Chis Taylor szerint a kalózkodás háttérbe szorítása akár az árak csökkenését is magával hozhatná.
Vágólapra másolva!

A legendás Total Annihilation-nel és a Dungeon Siege-sorozattal hírnevet szerzett játékfejlesztőt a Gameindustry.biz interjúvolta meg a kalózkodás és a számítógépes játékok jövőjéről a múlt héten tartott GDC játékfejlesztői konferencián. Taylor szerint az eddigi üzleti modellek megértek a cserére, a kalózkodás által okozott bevételkiesések miatt a termékek szigorúbb ellenőrzésére van szükség, ez pedig csak úgy lehetséges, ha a játékok futtatásához online azonosítás szükséges. A játéktervező elismerte, hogy ez a módszer jár némi kényelmetlenséggel, de szerinte az okok ismeretében a vásárlók meg tudják majd ezt bocsátani.

A Taylor által felvázolthoz hasonló rendszer már működik, a Valve játékcég Steam nevet viselő online boltja erős másolásvédelmet és azonosítást alkalmaz. A kényelmetlenségért cserébe a Steam frissen tartja a játékos által megvásárolt szoftvereket, közösségépítő funkciókat és online játéklehetőséget kínál. A játéktervező is központi szerverről, ellenőrzött csatornákon keresztül elérhető programokban gondolkozik, úgy gondolja, a PC-s játékokból ismét virágzó üzlet lehet a kalózkodás kiiktatásával.

A játékfejlesztői konferencia alkalmából több fejlesztőcég vezetőjét is kifaggatta a játékiparral foglakozó portál, ám a vélemények közül egyedül Tayloré mondható igazán optimistának. Az Epic Games vezető dizájnere, Cliff Bleszinski szerint a PC-s játékpiac zűrzavaros, a fejlődése pedig a World of Warcraft és a Sims-jellegű sikerjátékok ellenére is egyre inkább a kattingatós internetes játékok felé tolódik. A Black & White istenszimulátorral ismertté vált Lionhead Games-t vezető Peter Molyneaux sem volt optimistább, szerinte a PC-s piac két sikerjátéka elszívja a levegőt a többi fejlesztés elől, katasztrófává változtatva a valaha pezsgő piacot.

Bár a Gas Powered Games-t vezető Taylor jövőképével járnának a legjobban az asztali számítógépükhöz ragaszkodó játékosok, ez az elképzelés is hordoz veszélyeket. A játékfejlesztők számára fokozott biztonságot ígérő Steam rendszer már bebizonyította, hogy egy-egy rendszerhiba miatt felhasználók ezrei maradhatnak játék nélkül. A Half-Life második részének 2004-es kiadásakor például az európai játékosok kényszerültek hosszú és türelmetlen várakozásra az azonosító rendszer összeomlása miatt, de hasonló tüneteke okozott 2006-ban egy Seattle-t sújtó áramszünet is.

A személyes adataikért aggódókat az is nyugtalanítja, hogy az azonosító rendszerek teljes biztonsággal ismerik játék-ízlésüket és vásárlási szokásaikat. A régi játékok szerelmeseit pedig az riasztja, hogy egy-egy cég bezárásával az azonosító szerverek is megszűnhetnek, véget vetve az által terjesztett játékoknak is. A fenti problémák csak egy részét orvosolja, hogy az egyre erősebbé váló konzolok virtualizált környezetben futtathatóvá teszik a régi kedvenceket, igaz csak úgy, ha a retró játékok kedvelői újra megveszik kedvenceiket.